Hirdetés

Két próbakör során is megnézhetjük, milyen lesz a Diablo 2: Resurrected

|

Komolyan veszi a Diablo 2 újraélesztését a Blizzard.

Hirdetés

Sajnos a Warcraft III remake-je nem lett olyan jó, amilyennek lennie kellett volna, de ez nem jelenti, hogy a Blizzard a Diablo 2: Resurrectedet is el fogja szúrni. Az mindenképp jó jel, hogy alaposan tesztelik, mielőtt a kész változatot kiadnák, és ennek köszönhetően akár vásárlás nélkül is láthatjuk, mit fogunk majd kapni.

PCGamesN készített interjút a projekt vezető producerével, Chris Lenával, aki elmondta, előbb az egyjátékos mód technikai alfája jön, majd ezt egy multis második kör követi, ahol mind a funkciók működését, mind a szerverek strapabírását próbára teszik.

Hirdetés

Az egyetlen módja annak, hogy részt vegyünk bármelyik alfatesztben, az, ha közvetlenül a Blizzard oldalán jelezzük szándékunkat, minden más átverés. Nem tudni még, mikor tervezik lezavarni ezeket, de még idén sort kerítenek rájuk. A felhasználói visszajelzések következtében még a megjelenés után is változtathatnak a balanszon.

A Diablo II: Resurrected PC-re, PlayStation és Xbox konzolokra, valamint Nintendo Switchre fog megjelenni, és elődjéhez képest szebb látványt, valamint jobb Battle.net támogatást kínál majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)