Hirdetés

Elképesztően sikeres évet zárt a Kickstarter

|

Rendkívül sikeres évet zárt a Kickstarter, rengeteg felhasználó támogatta az ígéretes projekteket. Számokkal is mutatjuk, mire képes a közösségi kalapozás.

Hirdetés

Továbbra sem csökken az érdeklődés a közösségi finanszírozás iránt, sőt egy-két rázós esetet leszámítva hihetetlenül sikeres évet zárt a Kickstarter.

A statisztikák szerint tavaly 480 382 felhasználó döntött úgy, hogy valamennyi összeggel támogat egy-egy videojátékos projektet, ezzel pedig összesen több mint 46 millió dollárral (egészen pontosan 46 177 705-öt) támogatták az egyes fejlesztőket.

Volt is mibe beszállni, hiszen 2015-ben 421 videojátékos kampányt sikerült kipipálni, amelynek élén a Shenmue 3 áll a maga több mint 6 millió dolláros gyűjtésével, vagyis ez a legnagyobb összeggel megvalósult játék 2015-ben, amely 69 ezer játékosnak köszönhetően lett meg. Csak egy kicsivel maradt le mögötte a Castlevania készítőinek vadonatúj játéka, a Bloodstained: Ritual of the Night, amelyre 5,5 millió dollárt dobtak össze a lelkes támogatók. 

Jól teljesítettek a videojátékok mellett a táblás társasjátékok is, erre a kategóriára 89 millió dollárt hozott össze 522 061 ember, ennek köszönhetően 1230 társas valósulhatott meg.

Ha összeadjuk a Kickstarter "Játékok" kategóriájának eredményeit, akkor azt kapjuk eredményül, hogy 144,4 millió dollárt termelt ki ez a szekció, amit több mint 978 000 támogató hozott össze egy év alatt. A Kickstarter szerint ez majdnem kétszer annyi ember és pénz, mint a 2014-es adatok. 

Ti milyen projekteket támogattatok tavaly?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)