Hirdetés

Kiderülhetett a következő Call of Duty játék címe

|

Ha minden igaz, akkor elég beszédes címet kapott a 2020-as Call of Duty.

Hirdetés

Egyelőre hivatalosan még nem jelentették be az idei új Call of Duty játékot, de szinte teljesen bizonyos, hogy az Activision gondoskodik az utánpótlásról, és ebben az esztendőben sem maradunk új CoD nélkül. A legújabb szivárgások szerint ráadásul elvileg már az új rész címét is tudni lehet. 

Hirdetés

Eurogamer saját forrása is megerősítette az eredetileg egy Okami nevezetű hivatásos Call of Duty szivárogtató értesüléseit, miszerint a 2020-as játék Call of Duty: Black Ops Cold War címmel kerül majd fel a boltok polcaira. Okami ezt egy eléggé barkácsmegoldással készített képpel adta a világ tudtára. Teljesen egyértelmű, hogy nem ez lesz a következő CoD borítóképe, de több forrás szerint is a cím bizony lelepleződött. 

Treyarch-féle Black Ops széria a '60-as években vette fel a fonalat, később pörgött csak előre benne az idő kereke. A jelek szerint most újra visszautazunk a múltba, és a hidegháború lesz a játszóterünk. Egyesek szerint egyébként a Call of Duty: Warzone-ban felbukkanó atombombák is ezt vetítik előre. A hivatalos bejelentésig persze minden pletykát érdemes kellő kétely mellett kezelni. Mindenesetre, ha hitelesnek bizonyulnak a most kiszivárgott részletek, akkor szám szerint immár az ötödik Black Ops epizód lesz a következő CoD. Ti örülnétek neki?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)