Hirdetés

Kiderült, mikor érkezik a The Ascent

|

Az Xbox bemutatóján leleplezett, a Game Pass kínálatába is azonnal bekerülő játékra nem kell már sokat várnunk.

Hirdetés

Nem 2021 lesz az az év, amikor a Microsoft megmutatja, hogy nem csak a konkurencia tud kiváló exkluzívokat készíteni, de legalább a külsős partnereiknek köszönhetően érkeznek olyan játékok, amiket az xboxosok mellett csak a PC-sek élvezhetnek majd. A Curve Digital felügyelete alatt készülő The Ascent miatt is okkal vagyunk izgatottak, az izometrikus nézetű akció-szerepjáték egészen jól néz ki.

A kiadó bejelentette, hogy július 29-étől játszhatjuk majd PC-n, Xbox One-on és Xbox Series konzolokon, és ugyanezen a napon válik elérhetővé az Xbox Game Pass kínálatában minden platformon. Aki inkább egy összegben fizetne érte, annak a Steamen 29,99 eurót kell kiadnia, a Microsoft Store-ban pedig 10400 forintba kerül.

Hirdetés

A Neon Giant első játékában akár három másik pajtásunkkal együtt is akciózhatunk. A fejlesztők igyekeztek kiemelkedő látványt alkotni, így amellett, hogy a Series X-tulajok 4K-ban és 60 fps-sel játszhatnak, a részecskeeffektek, a rombolás, és a környezetek is lenyűgözhetik őket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)