Hirdetés

Kiderült, mikor jön a The Expanse: A Telltale Series

|

Hamarosan nyakig belevethetjük magunkat az egyik legjobb sci-fi világába.

Hirdetés

Még a 2021-es The Game Awardson derült ki, hogy a hamvaiból feltámadt Telltale Games és a Life is Strange széria mellékszálai mögött álló Deck Nine egy közös játékadaptációt készít a Syfy, majd az Amazon gondozásában futott The Expanse széria alapján, ami az azonos című, kilenc kötetből álló könyvsorozatot dolgozta fel.

Az amazonos sorozat azóta véget ért, a The Expanse: A Telltale Series néven futó projekt körül viszont nagy volt a hallgatás, egészen néhány héttel ezelőttig, amikor is egy gameplay-trailert villantottak a játékhoz. A jelek szerint pedig ezzel teljes gőzre kapcsolt a marketingvonat, a fejlesztők ugyanis most azt is elárulták, hogy mikor indul a sci-fi kaland.

Hirdetés

A Deck Ninte és a Telltale a nemrég lezajlott Future Games Show: Spring Showcase keretében engedtek újabb bepillantást a produkcióba, melynek apropóján feltárták, hogy a The Expanse: A Telltale Series első epizódja már az idei nyár során elérhetővé válik PC-n (Epic Games Store), valamint PlayStation 4/5 és Xbox Series/One konzolokon. A pontos dátum sajnos továbbra is titok, de februárban még csak annyit tudtunk, hogy valamikor az idén várható a megjelenés, így ennyivel is előrébb vagyunk.

Mint ismert, a játék elsősorban nem a Danial Abraham és Ty Franck szerzőpárosa által jegyzett könyvekre, hanem az azokból készült sorozatra épül. A Future Games Shown a fejlesztők elmondták, hogy ennek jegyében szoros együttműködésben dolgoznak a széria mögött álló céggel, az Alcon Entertainmenttel, s hogy a feldolgozás nemcsak hű lesz az alapanyaghoz, de méltó módon tovább is bővíti azt, felfedezve a The Expanse gazdag kánonjának újabb szegleteit.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Telltale és a Deck Nine célja, hogy mi is a sorozat szereplőjének érezhessük magunkat, a saját döntéseinkkel formálva a cselekményt. A jó hír, hogy a nyári megjelenésig még van idő ledarálni a hat évadot megélt sorozatot, amit mindenképp ajánlunk, ha kicsit is érdekel a sci-fi műfaj.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)