Hirdetés

Kiegészítőt kap és új platformra is megjelenik a PlayStation 5 egyik nyitócíme

|

Nyáron felpörögnek egy picit az események a Godfall körül, ami PS4-en is játszható lesz.

Hirdetés

Habár PC-re is kiadták, a Godfall a PlayStation 5 egyik legelső játékaként került be a köztudatba, és ugyan nem lett túlságosan kiemelkedő a Counterplay Games alkotása, azért akadnak pozitívumai is, emiatt talán megérhet egy próbát. A Gearbox által piacra dobott játék pedig még egyáltalán nem tűnt el a süllyesztőben, sőt éppen ellenkezőleg, hamarosan új tartalmakkal fog bővülni, de már egy nagyobb kiegészítő is készül hozzá.

Hirdetés

Akkor sincs probléma, ha nincs új generációs konzolotok vagy gyengébb a PC-tek, ugyanis a Godfall idén nyáron, egészen pontosan augusztus 10-én meg fog jelenni PlayStation 4-re is. Ráadásul az, aki megvásárolja az előző generációs változatot, ingyen bezsebelheti a PS5-ös kiadást, illetve még cross-gen támogatás is lesz, ami azt jelenti, hogy együtt kalandozhatnak a régebbi és az újabb konzolt használók.

Emellett bejelentettek még egy ingyenes, Lightbringer Update nevű frissítést, ami szintén augusztus 10-én debütál, és hozzáadja a játékhoz a Lightbringer Endgame módot, ami új szobákkal és loottal várja a játékosokat. Mindezen felül is tudunk újdonsággal szolgálni, hiszen a Counterplay Games egyúttal beharangozta a Godfall első nagyobb kiegészítőjét is, ami a Fire and Darkness nevet kapta, és a Fire Realmbe kalauzol el minket, ahol természetesen új ellenfelekkel és még ütősebb felszerelésekkel futhatunk majd össze.

Ti visszatértek majd a Godfallhoz, ha befutnak az első újdonságok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)