Hirdetés

Kilenc másodperc alatt sikerült teljesíteni a Hitman 3 első pályáját

|

A 47-es ügynök belép, lő kettőt, majd távozik.

Hirdetés

A múlt héten megérkezett az év első fontosabb játéka, a Hitman 3, amiben újabb hat helyszínen likvidálhatjuk célpontjainkat változatos, kreatív módokon. Azt, hogy mi hogyan éltük meg a kalandot, már ma olvashatjátok tesztünkben, de annyit elárulunk, hogy nem kilenc másodperc alatt teljesítettük a szinteket, nekünk egy kicsit több idő kellett.

De hát nem is vagyunk speedrunnerek, ugye.

Hirdetés

Valakinek egészen hamar sikerült rájönnie arra, hogy a Dubaiban található felhőkarcoló egyik kezdőterületéről néhány pillanatig látható mindkét célpont, így ha elég gyorsan és pontosan lő, el tudja kapni őket, majd azonnal távozhat is. A világrekordot jelenleg ketten tartják, Wreak és Der_Lauch_Linus egyaránt 9 másodperces eredményt értek el, így:

Érdekes módon a Silent Assassin teljesítéshez sem kell sokkal több idő, hárman is megcsinálták 16 másodperc alatt. Ennek lényege, hogy se a hullákat, se a 47-est ne lássák meg a misszió során, amit úgy tudtak elérni, hogy pár lövéssel szétoszlatták az őröket. Az alábbi nekifutás 17 másodperces eredménnyel zárult, de az elvet jól megmutatja.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)