Hirdetés

Kínában játszódó Assassin's Creed jöhet?

|

Felbukkant két látványterv, melyek állítólag egy olyan Assassin's Creedhez készültek, aminek Kína ad otthont.

Hirdetés

Az Assassin's Creed sorozat köré épített keretnek köszönhetően nincsenek határok, bármely történelmi kort fel lehet dolgozni, így gyakorlatilag a végtelenségig kaphatjuk az újabb és újabb játékokat. Biztos, hogy a novemberben megjelenő Valhalla után is érkezik még új rész, de egyelőre csak találgathatunk, a múlt mely pillanatába repülhetünk vissza legközelebb.

Hirdetés

Van, aki a korábbi szivárgásokat és mintákat elemezve arra jutott, hogy a 14. századi Európába vezet majd az út, de később akár Kínát is meglátogathatjuk (amire eddig csak a Chronicles trilógia egyik részében volt lehetőségünk). A napokban kezdett el terjedni a neten az alábbi két, a Ubisoft Montréalnál dolgozó John Bigorgne ArtStation fiókjáról származó rajz, melyek már jó néhány éve elkészültek, de eddig nem használták fel őket. A Valhalla rajzai is kiszivárogtak korábban, abból is csak mostanra lett játék.

Egy redditező elkezdte elemezni az első képet, és megállapította, hogy azon egyértelműen egy kínai erőd látható, nem pedig egy japán kastély. A másodikról már nehezebb következtetéseket levonni, simán lehet, hogy ez nem is egy kínai helyszínt ábrázol. 

Szerintetek működhetne? Milyen történelmi korba utaznátok vissza szívesen?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)