Hirdetés

Többet fogunk beszélgetni, mint kardozni a Kingdom Come: Deliverance-ben

|

Bár a játékból először a speciális harcrendszer mutatták meg évekkel ezelőtt, a végigjátszás nem csak kardozásból fog állni. Sőt.

Hirdetés

Már az E3-on is volt szerencsém kipróbálni a Kingdom Come: Deliverance játékmenetét, ezért kifejezetten kíváncsian vártam, mivel készülnek a gamescomra a cseh srácok. Na meg arra, hogy mennyit fejlődött a cucc két hónap alatt, mert Los Angelesben azért még voltak gondok.

A gamescomos demóban néhány gyilkos után kellett nyomoznunk, akik lemészárolták egy farm összes állatát és azok gazdáját is. Néhány perc lovaglás után érkeztünk meg a helyszínre, ahol jó detektívek módjára azonnal ki is kérdeztük a helyieket. Pár tucat kérdéssel később már az erdő felé rohantam, ahol sikerült is utolérni a menekülő banditákat, néhány jól irányzott kardcsapással véget vetni a szenvedéseiknek, aztán jelenteni az egészet a parancsnoknak.

De lehetett volna máshogy is

A Kingdom Come: Deliverance szépsége a lehetőségekben rejlik. Mikor rátaláltam a banditákra, nem kellett volna azonnal kardot rántani, visszaszaladhattam volna a faluba, hogy jelentsem a helyzetüket a feljebbvalómnak. Sőt, már azelőtt leadhattam volna a drótot, hogy egyáltalán a keresésükre indulok, és akkor teljes csapattal indulhattunk volna a nyomukba. A játék minden küldetését számos módon megpróbálhatjuk abszolválni, és az erőszak nem mindig célravezető: mivel egyszerű parasztgyerekből küzdjük majd fel magunkat a király szolgálatába, jó ideig nem leszünk kifejezetten félelmetesek, így célszerűbb előbb szép szóval próbálkozni.

A fejlesztők azt mondják, hogy az egyedi harcrendszer egyébként nem lesz a középpontban, ez inkább csak egy eszköz, amivel végszükség esetén élhetünk. Az alapok inkább a nyomozásra, beszélgetésekre, alternatív megoldásokra épülnek majd. A dialógus-rendszer lehetne egy kicsit letisztultabb, elég sok volt az üresjárat, amíg kiválasztottam, mit is akarok mondani.

Látszik a fejlődés

Az E3-as demó után elég fancsali fejjel távoztam, de még így sem néztem ki olyan bénán, mint az ott bemutatott karakterek. Ha már a játék felében NPC-kkel fogunk beszélgetni, akkor azoknak jól kell kinézni, júniusban pedig még ezer meg egy helyen lehetett volna belekötni a mimikába. A karakterek bénán festettek, a szájmozgásnak pedig köze sem volt a szöveghez. Ezen szerencsére nagyon sokat dolgoztak azóta, így most már sokkal kellemesebb volt a játékmenet, de azért a 2018-as rajtig még bőven van hová javulni. Az igyekezet látszik, így kifejezetten izgatottan várjuk a megjelenést, már csak azért is, mert a magyar nép fontos szerepet tölt majd be a sztoriban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)