Kingdom Hearts III teszt - van szíve

|

A Disney világait felvonultató széria visszatért és igazi látványorgiával körítve zárja le az első résszel elindított Dark Seeker Sagát.

Megvallom, nem számítottam túl sok jóra a Kingdom Hearts III-tól. Akármennyire is élveztem az első rész elborult "a Final Fantasy találkozik a Disney-rajzfilmekkel" koncepcióját, és akármilyen változatos is volt a második rész, azok diadala óta már eltelt 14 év. Persze a sorozat nem pihent ennyit, hiszen kilenc epizód jelent meg ez idő alatt - ám mind mellékszál volt, teli furcsa ötletekkel, ráadásul mindegyik váratlan platformon debütált. Egyet vagy kettőt leszámítva nem is számítanak túl jónak, az amúgy sem egyszerű történetet viszont egészen megdöbbentő mértékben csavarták túl. Ráadásul a konkrét előjelek sem voltak valami pozitívak: a Kingdom Hearts III-at hat éve jelentették be, és azóta nemcsak folyamatos késésekről szóltak a hírek, de egy teljes engine-váltáson is átment a projekt. Úgy voltam vele, hogy ennyi szenvedést követően már az is nagy szám lesz, ha végül egyáltalán megjelenik a játék, arra viszont nem számítottam, hogy az ismét Nomura Tecuja dizájner által vezetett csapat képes lesz harmadszorra is magával ragadni.

Hirdetés

Sora-kozó!

Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is lehetne megfelelően összefoglalni a széria háttértörténetét egy-két bekezdésben, de végül nem találtam erre megoldást. A Kingdom Hearts mindig is úgy írta meg krónikáit, hogy a feszültséget a szükségesnél jóval több fordulat és deus ex machina segítségével akarta fenntartani, és elképzelhető, hogy mennyi kunkor került ennek köszönhetően a sztoriba, ha ez már a 12. része a sorozatnak. Nemhogy a cikk, de akár egy teljes magazin is állhatna az eddig történtek részletezéséből, aminek persze nem lenne semmi értelme. Szerencsére a harmadik epizód készítői is tudatában voltak ennek, és a "trilógiát" lezáró történetet úgy írták meg, hogy még a sorozatot nem ismerők is képesek legyenek követni. Általában. (Van egy ötrészes "ez történt korábban" videoszéria a játékban, de ez szerintem csak összezavarja a játék újonc kipróbálóit.)

Végtelenül vázlatosan tehát: a Kingdom Hearts III közvetlenül a Dream Drop Distance alcímű 3DS-es rész után játszódik, amelynek során a széria főszereplője, a fiatal Sora végül elbukott azon a vizsgán, amelynek sikeres letételével a keyblade nevű fegyvernem mesteri forgatóinak sorába léphetett volna. (Ezzel nemcsak a kellően drámai nyitásról gondoskodtak, de kiváló magyarázatot adtak arra is, hogy hősünk miért indul ismét első szintű nyivásztaként kalandozni.) A szituáció azonban e kudarccal sem változott meg: az események gonosz oldalán a borzasztó frizurájukról és fekete bőrkabátjukról azonnal felismerhető Organization XIII-tagok állnak, élükön a még az átlagosnál is sokkal gonoszabb Xehanorttal. A jó oldalt Yen Sid mester (az ő nevében tehetséges kriptográfusok rejtett jelentést is találhatnak) vezeti, és az ő instruálása nyomán áll össze ismét a klasszikus trió: Sora, Donald és Goofy veselkednek neki, hogy újra bejárják a világot. Illetve világokat, hiszen a Kingdom Hearts legkülönlegesebb vonása mindig is az volt, hogy egy rakás eltérő, általában Disney-rajzfilmek által inspirált birodalmat adott játszótérül, és ez most sem változott. Sajnos a szériában egyre kevésbé hangsúlyos Final Fantasy-elemekből mostanra csak néhány halvány célzás maradt csupán - a boltot egy mog üzemelteti, a játékpolcokon találunk pár klasszikus summon lényt stb. -, de abból a sorozatból származó karakterekkel már nem fogunk találkozni.

Noha roppant idegesítő, hogy a játékban egy rakás karakternek legalább két neve van, a fő eseményeket általában egész könnyen lehet követni. Az Organization XIII sötét összeesküvéseit szövögeti, Soráék pedig ezeket mindenütt igyekeznek megzavarni. A felszínen továbbra is a barátság és a szeretet erejéről szól a Kingdom Hearts III (ahogy a legtöbb feldolgozott mese is teszi), így a zavart inkább a játék másik rétege jelenti, hiszen az Organization XIII tervei a homunkuluszok építésétől a memóriatörlésen és a párhuzamos világok létrehozásán át az időutazásig mindent felvonultatnak. Néha nehéz követni ezekben a tervekben, hogy épp ki lakik Sora szívében, és nem mindig tiszta, hogy ki után épp melyik sötét bugyorban is kajtatnak hőseink. De fel se vegyük ezeket a problémákat! Elvégre Sora sem feltétlenül érti, hogy mi történik körülötte, így ez a kis tanácstalanság csak a beleélést segíti.

Let it go!

A Kingdom Hearts III néhány saját helyszín mellett nyolc eltérő világot kínál, meglehetősen eklektikusan válogatva a Disney és a Pixar felhozatalából. Van néhány, a szériában visszatérőnek számító helyszín is, mint az Olümposz vagy a Karib-tenger, bár legalább ezek is új történeteket mesélnek el - most például a harmadik film alatt kapcsolódunk be a kalózkodásba. A Pixartól a Toy Story és a Szörny Rt. világokat fogjuk felkeresni, de meglátogatjuk a maguk királyságában a Jégvarázs-béli Annát és Elzát, illetve Aranyhaj hercegnőt is. A klasszikus hangulatról Micimackó és kajla sleppje gondoskodik, az ultramodern pedig San Fransokyón és a Hős6os filmen keresztül lép be a sorozatba.

Ezek a birodalmak már önmagukban is kellemes változatosságot nyújtanak, hiszen egy kicsit minden helyszín más, és ezt nyilván nem csak a látványvilágra értem. A Toy Story világa például egy - Woody és Buzz szemével nézve - idomtalanul nagy, háromszintes játékbolt, amelynek megannyi üzlete rejti az új kalandokat, Corona királyságában viszont egyenesen az Aranyhaj és a nagy gubanc film eseményei közé csöppenünk, végigkísérve annak hőseit saját történetükön. Aztán Port Royale-ra megint teljesen más hangulat jellemző, itt a kezdeti expozíciók és minijátékok után a játék szabadon enged bennünket a tengeren, és mintha csak egy élvezhető Sea of Thievesben lennénk, nekiállhatunk feltúrni az azúrkék tengert és a zöldellő szigeteket. Tengeri csaták, dzsungelbe vezetett expedíciók, búvárkodás vízalatti barlangokban - megdöbbentő, hogy mennyire magával ragadó a program e szakasza.

Persze azért nem minden tökéletes, a Monsters Inc. világ például Sully és Boo mókázása, valamint Randall aljaskodása ellenére is elég unalmas lett. A környezet itt nagyrészt egyhangú, szürke folyosókból és gyárépületekből áll, a monotóniát pedig valamiért még a játékra amúgy igencsak jellemző minijátékok sem törik meg. Olümposz sem feltétlenül a legjobb kezdőhelyszín; nemcsak azért nem, mert itt már járt a sorozat, de azért sem, mert hiába mesél el elvileg új sztorit, az pontosan az, mint amit az eredeti Herkules rajzfilm (és az első Kingdom Hearts játék) is bemutatott a titánokat hódításra használó Hadésszal.

 

Party like it's 2005

Noha technológiailag egyértelműen mestermunkáról van szó, tagadhatatlan, hogy a Kingdom Hearts III gyökerei ugyanott keresendők, ahol az első két rész is táptalajra lelt. Nem tudom, tényleg arról van-e szó, hogy a játékmenet alapjait még 2006-2007 körül fektették le, amikor először felmerült a harmadik rész ötlete, avagy sokkal később hozták meg a fejlesztők azt a döntést, hogy a Kingdom Hearts III legyen felvállaltan archaikus játék, mindenesetre a végeredmény ugyanaz. Legyenek bármilyen látványosak is a világok, legyen bármilyen varázslatos is, ahogy megidézzük Szimbát, ahogy Remy főz karaktereinkre, ahogy a Micimackótól kapott mézvetővel lövöldözünk, a játékmenet nem akar ennyire brillírozni. A továbbvezető út mindenhol egyértelmű, és ha egy nagyobb terembe, tisztásra, szigetre lépünk, azonnal a nyakunkba esik egy rakat ellenfél. Legyőzzük őket, felszedjük a zsákmányt, és megyünk tovább. Három-négy ilyen kör után elkerülhetetlenül jön egy szuper látványos átvezető jelenet vagy az adott világ karaktereire, vagy az Organization XIII ellen vívott harcra koncentrálva, és lényegében ezt a kört ismételjük 25-30 órán keresztül. Persze gyűjtögetni valók, extra kihívások és minijátékok dolgoznak a változatosságért, egy remek fotómód próbálja elterelni figyelmünket, ráadásul a harcok is igen élvezetesek, de még így is feltűnően egy (igen egyszerű) kaptafára épül fel a játék nagy része.

Élesebb a láncnál a keyblade

És akkor végre ideje kitérni a harcokra, ezek a széria legjobb hagyományait követve a Kingdom Hearts III esetében is kiválóan sikerültek. Bár a fejlődési szisztéma a JRPG-k alapján épül fel, a harcrendszer színtiszta akció, vagyis valós időben, Sorát (és néha-néha akár mást is) közvetlenül irányítva tudunk rendet vágni a Nobody, a Unversed és a Heartless archetípusokba tartozó ellenfelek ezrei között (nem vicc, jóval a végjáték előtt megkaptam az 5000 kinyírt ellenfél után járó achievementet). Alig néhány óra, és úgy húsz szintlépés után Sora már nagyszerű akrobatikával manőverezik a csatatéren, dupla ugrással és levegőben megejtett suhanásokkal átszelve nagy távolságokat is.

Fegyverünk természetesen mindig a keyblade-ek közül kerül ki, ezek viszont ezúttal nem szimplán statisztikáikban különböznek, hanem alternatív formáikkal a harcmodorunkra is kihatással lesznek. Néhány kombó bevitele után aktiválhatjuk ezeket az új alakokat: a Toy Story világában szerzett kulcspenge például rakétahajtású kalapáccsá alakulva óriási területen sebez, a Százholdas Pagonyban kapott keyblade pedig mézlövő pisztolyokká tud osztódni. Ráadásul ha ezzel az alternatív formával is sikerül eredményesen harcolni, egy harmadik formát is megnyithatunk - a fenti példáknál maradva ez egy láncos fúrót, avagy mézvető sugárágyút eredményez. Mivel Sora három pengét készíthet be, amelyek között egy gombnyomással tud váltani, ez elképesztő flexibilitást nyújt a taktikus játékosnak.

A harcok ezúttal azonban a szimpla vagdalkozásnál jóval többről szólnak. Nem is csak a varázslatokra gondolok - ezek közül most én csak a területre ható villámot, illetve az életmentő gyógyítást használtam -, hanem az e mellett párhuzamosan dolgozó, legalább négy-öt további harci rendszerre. Ilyen például a shotlock, amely egy saját mércét használva okoz garantált távolsági sebzést, de ilyen a reprisal is, vagyis a védekezésből indított ellentámadások rendszere - sajnos normál fokozaton nem volt szükség a használatára, pedig itt is érdekes manővereket lehet bekapcsolni. Vannak idézhető lények is, például Szimba vagy Rontó Ralph is így hívhatók be, megdöbbentően kaotikus Disney-robbanásokat eredményezve; igaz, ehhez minden varázspontunkat fel kell áldoznunk. Donald, Goofy, illetve az adott világhoz tartozó karakterek szintén kínálhatnak különféle kombókat, ráadásul meglepő módon aktiválhatunk különféle Disneyland-ihletésű attrakciókat. Ez utóbbiak rövid minijátékok: a ringlispíl ritmusérzékünkre épít, a dodzsem pedig lényegében FPS-módot pakol a játékba.

A harcokkal igazából csak egyetlen gond van - túlontúl könnyűek, így a fenti dolgok tényleg összeszedett, taktikus használatára ritkán vagyunk rákényszerítve. A főellenfelekre ugyan tényleg oda kell figyelni (hát még az opcionális, rejtett bossokra), de a legtöbb átlagos csatát szinte csak vagdalkozva, esetleg néha gyógyítva is könnyen meg lehet nyerni. Menet közben sajnos nem lehet nehézségi fokozatot váltani, így a széria veteránjainak már induláskor is mindenképpen a nehéz fokozatot tudom javasolni.

 

Vége mindennek?

Ahogy egy Disney-rajzfilm sem kínál zsákbamacskát azzal kapcsolatban, hogy a hősök végül győzedelmeskednek-e, úgy az eddigi sok-sok játék által írt és átírt Kingdom Hearts-sztorivonalat lezáró játékkal kapcsolatban sem merülhet fel ilyen kérdés. A finálé órái azonban még így is mesteriek lettek: a feszültség az egekben, a harcok, a sorozatban érkező főellenfelek izgalmasak, és Nomura Tecujáék lényegében a történet minden fonalát ügyesen elvarrják - még a legutolsó mellékszál csaknem mindenki által elfelejtett figurái is kapnak egy kellemes lezárást vagy legalább egy kedves utalást. Nyilvánvalóan, ha az eladások úgy alakulnak, ahogy a kiadó reméli, biztosan folytatódik valahogy a széria, de Sora, Xehanort, Riku, Kairi és Roxas, no meg az egész gang története minden rajongót megnyugtató, érzelmes és felemelő módon ér véget.

A cikk elején említettem azt a vontatott, nehézségekkel teli fejlesztést, amelyen a Kingdom Hearts III átment - és ehhez képest megdöbbentő, hogy milyen jól van összerakva a játék. Nyoma sincs annak a hiányérzetnek, ami mondjuk a hasonló körülmények között elkészült Final Fantasy XV-re jellemző volt, és tisztán látszik, hogy a grafikusok a belüket is kidolgozták. A Pixar animátorai által is segített átvezető videókban az utolsó szemmozgás és kézmozdulat is fantasztikus, és néha elég nehéz elhinni, hogy nem valami hónapokig renderelt CG-videót látunk, hanem a játék motorja dolgozik óriási hatékonysággal. Legyen szó a Toy Story-világ tényleg műanyagjátéknak tűnő karaktereiről, a Jégvarázs Let it go-jelenetének tökéletes rekreációjáról vagy Micimackó baráti körének bájos közjátékairól, parádés a látványvilág.

Messze nem tökéletes játék a Kingdom Hearts III, de az a gyermekien naiv és elsöprően energikus intenzitása, amellyel végigrepít kilenc világán, amellyel nyilvánvalóan őrült történetét tálalja, szinte mindent feledtetni tud. Máshogy válogattam volna a játékba került filmeket? Igen. Örültem volna, ha itt is 15 világot látogathattam volna meg, mint a Kingdom Hearts II-ben? Naná! Minden apróságot azonnal értettem a történetben? Nem. No de a legfontosabb: élveztem a sztori végigkergetésének mind a 29 óráját, majd utána a maxolgatást is? Abszolút - és ritka az olyan játék, amely ennyire magával tud ragadni, amelyet szinte végig mosolyogva játszottam, amely ennyi feledhetetlen jelenetet tartalmazott.

Kingdom Hearts 3

Nem meglepő, hogy gyönyörű és vidám. Meglepő, hogy ennyire élvezetes.
PRO
  • Az egyedi Kingdom Hearts-hangulat ma is üt
  • Csodálatos világok és karakterek
  • Nagyszerű harcrendszer
Kontra
  • Aki nem ismeri az elődöket, elveszve érezheti magát
  • Kicsit monotonná válhat a játékmenet
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)