Hirdetés

King’s Quest Chapter I: A Knight to Remember teszt - emlékszel még?

|

A King's Quest sokkal inkább nevezhető játéknak, mint bármi, amit a Telltale az utóbbi években produkált.

Hirdetés

Sok mindenre számíthat az ember joggal az Activisiontől, ám arra aligha, hogy merne kockázatot vállalni. A stúdió, amelyik hosszú évek óta biztonsági játékot játszik olyan megingathatatlan alapokon álló franchise-okkal, mint a Call of Duty, a Skylanders - a hozzá tartozó Blizzard pénznyomdáiról nem is szólva -, tavaly úgy döntött, visszahozza a köztudatba a Sierra brandet. Az egykor patinás kiadóra 2008-ban tette rá a kezét az Activision, majd azt követően, hogy kiválogatta a rentábilisnak tűnő franchise-okat, egyszerűen felszámolta, majd sóval hintette be a helyét. Most pedig ott tartunk, hogy a Geometry Wars 3: Dimensions után már a második játék jelenik meg az újjászületett Sierra égisze alatt. Ráadásul a leányt úgy pozicionálták, hogy elsősorban indie-projekteket karoljon fel, saját régi címeinek életre rugdosása mellett.

Ki a király?

A fejlesztők számtalan alkalommal leszögezték, hogy a King's Quest nem folytatás, nem remake, de még csak nem is reboot. Sokkal inkább a sorozat újraértelmezése, amely elképzeléseik szerint bátran merít majd az elődökből, utóbbiakat továbbra is a kánon részének tartva. Erre már az A Knight to Remember című első fejezetben is számos példát találunk, kezdve a sárkány barlangjába egy kúton keresztül leereszkedő Grahamtől a hidakat őrző - pontosabban helyettesítő - trollokon át a varázstükörig.

A játék cselekményét az öreg Graham (Christopher Lloyd szinkronszínészként is nagyszerűen helytáll) és unokája, Gwendolyn beszélgetése foglalja keretbe. Megismerjük, hogy lett az egyszerű vándorlegényből Daventry uralkodóaspiránsa. Az ugyanis a helyzet, hogy a regnáló király már nagyon a végét járja, ám nem rendelkezik utóddal, kire trónját hagyományozhatná. Éppen ezért bajnokot keres, aki egy embert próbáló küldetés sikeres végrehajtásával bizonyítja alkalmasságát, ám előtte még valahogy szűrni kellene a jelölteket. Mégis mi lehetne alkalmasabb erre egy lovagi tornánál? Csakhogy arra sem egyszerű bejutni, előbb minden jelöltnek be kell mutatnia egy szörny szemét. Nagyjából ezen a ponton válik végérvényesen egyértelművé számunkra, hogy csúnyán megvezettek bennünket a fejlesztők, ugyanis a korábban mutatott lineáris prológustól (QTE-k és egy railshooter keveréke) eltérően az új King's Quest jóval nyitottabb, cselekménye pedig szerteágazóbb, mint hittük volna.

Örömteli fejlemény ez, minek következtében morális döntésekkel találjuk szembe magunkat, valamint többféle lehetséges megoldást ötölhetünk ki egy-egy feladvány megoldására, ami a történésekre is rányomja bélyegét. Amikor Gwendolyn rákérdez, hogy ez vagy az valóban úgy történt-e, ahogy elhangzott, akkor egyértelműen elágazáshoz érkeztünk, melynek lehetséges következményeivel a későbbi epizódokban találkozunk. Ilyen például a sárkány esete, akit megvakíthatunk, továbbra is fogságban tarthatunk, vagy akár szabadon ereszthetünk. Csak remélhetem, hogy nem bánom meg döntésemet, és emlékezni fog nagylelkűségemre, ha a jövőben keresztezik egymást útjaink.

Ott tartottam tehát, hogy Graham, aki kezdetben még öt méterre sem képes elnyilazni, maga is megpróbál bejutni a lovagi tornára, ahol egy bivalyerős melák, egy piperkőc sprinter, egy titokzatos íjász, valamint egy ravasz intrikus lesz a riválisa. Egytől egyig remekül megírt karakterekről van szó, mintha egy tündérmese paródiájából léptek volna elő (Shrek üdvözletét küldi), de a király lovagjai is kiérdemelték a helyüket a Gyalog galopp Artúrjának kerekasztala mellett.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megjegyezzem, hősünk imádni való karakter. Sokszor húzza a rövidebbet, nem túl ügyes, nem igazán erős, de helyén van a szíve, és megvan a magához való esze. Öregkori kiadása pedig, ha lehet, még túl is tesz rajta; olyan agyzsibbasztó poénokkal és szóviccekkel felfegyverkezve látja el narrátori feladatát, aminek láttán még BZ is összetépné a diplomáját. Irdatlan mennyiségű szöveg került a játékba, hosszú percekig lehet hallgatni, ahogy ránk fittyet hányva beszélgetnek egymással a szereplők. A kovács csajszit és a pufók cukrászt kissé haloványnak tartom, míg a házalóval és a mágikus kellékeket áruló házaspárral szívesen találkoznék a jövőben is.

A játékmenet a mostanság divatos epizodikus kalandjátékokéhoz képest szép számmal tartalmaz fejtörőket, rengeteg tárgyat használhatunk (még inventorynk is van). Ezáltal a King's Quest sokkal inkább nevezhető játéknak, mint bármi, amit a Telltale az utóbbi években produkált, és külön dicséretes, hogy a nettó öt-hat óra hosszúságú első epizódban mindössze néhány percet töltünk jó reflexeket igénylő gombnyomogatással.

A király új ruhája

Tekintve, hogy a Mask of Eternity debütálása óta majd' két évtizednyi vízhozam lefolyt a Dunán, égbekiáltó sértésnek vennénk, ha nem történt volna semmilyen előrelépés a grafika területén. Az új King's Quest már a harmadik generációs Unreal motorra épül, de elég valószínűtlen, hogy avatatlan szem kiszúrná ezt a mesekönyvek illusztrációit utánzó ábrázolásmód miatt. Nyilván ízlés dolga, de nekem tetszik, mégsem lehettem vele teljesen elégedett, mert olyan durva képtöréseket produkált a játék bizonyos helyszíneken (leginkább a Daventry falain kívüli tökföld érintett), hogy nem hittem a szememnek.

Másképpen zavaró, hogy a kelleténél jóval többször bámuljuk a töltőképernyőt. No nem mintha különösebben sokáig tartana a folyamat, pusztán arról van szó, hogy képernyőről képernyőre sétálunk, és ezek között gyakran töltöget a játék. Természetesen megkerülhető lett volna ez a probléma, ha veszik a srácok a fáradságot, és beraknak egy térképet, ami egyfelől megkönnyítené a navigációt, és nem esne meg a játékossal az a csúfság, hogy az ellenkező irányba indul el pusztán azért, mert rosszul emlékezett valamire. Másfelől egy teleport funkció rengeteg felesleges bóklászástól kímélne meg bennünket.

Megjegyzem, még korántsem késő megfontolni további kényelmi funkciók implementálását. Már csak azért sem, mert egyelőre halvány hupilila gőzünk sincs arról, mikor érkezhetnek a következő fejezetek (a másodikat őszre ígérte a Sierra, de már erősen kifelé haladunk). Az egyetlen fogódzónk az, hogy az opcionális játszható epilógus 2016-ban jelenik meg, azaz a legrosszabb esetben másfél évre elnyújtva kapjuk kézhez az öt teljes fejezetet felölelő történetet. Bárhogy is alakuljon, nem bánnám, ha a frame rate-problémák mellett a térképpel, a baktatás kiiktatásával, valamint az elnyomhatatlan átvezetőkkel is foglalkoznának.

Minden hiányossága - melyek jórészt abból fakadnak, hogy megszoktam a kényelmet, és szeretem, ha egy játék királyként kezel - ellenére a King's Quest az utóbbi évek egyik legeredményesebb próbálkozása egy rég halottnak hitt franchise feltámasztására. Érződik rajta, hogy a The Odd Gentlemen srácai nemcsak ismerik, hanem szeretik is Roberta Williams halhatatlan klasszikusait. A köszönetnyilvánításban külön kiemelik, mennyire hálásak neki és társainak a gyerekkori élményekért. Sikerült megragadniuk a sorozat szellemiségét, és a mai (konzolos) sztenderdeknek megfelelően modernizálták azt. Korántsem tökéletes a végeredmény, de több mint biztató a folytatást illetően.

Ügyfélszolgálati változás!
Kings Quest
Csak így tovább!
Ami tetszett
  • Ragyogó humor
  • Hibátlan szinkron
  • Korrekt játékidő
  • Többször újrajátszható
Ami nem tetszett
  • Hiányzó kényelmi funkciók
  • Zavaró képtörések
  • Gyakori töltögetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)