Hirdetés

Kiszivárgott a Dead Island 2 egy korai verziója, fél órán át nézheted

|

A Dead Island 2 fejlesztésének korai szakaszából került elő az öt éves anyag, ami... nos valószínűleg már semmilyen szinten sem hasonlít a játék jelenlegi változatához.

Hirdetés

Eredetileg még a Techland kezdte el fejleszteni a Dead Island 2, de később inkább elcsábultak a Dying Light felé. A Deep Silver új fejlesztőcsapatot kezdett el keresni, a játék pedig a Yager Development gárdájához került. Eredetileg 2015-ben kellett volna megjelennie a folytatásnak, de mint ismeretes, azóta is csak várjuk a Dead Island 2-t. Öt éve aztán a Yager is ment, amerre látott, majd 2016-ban arról volt szó, hogy a Sumo Digital veszi át a projektet. Végül 2019 augusztusában jelentette be a Deep Silver, hogy a Dead Island 2 továbbra is készül, és immár a Dambuster Studios fejleszti. 

Csupán ennyire kalandos a Dead Island 2 eddig története, pedig a játék végső megjelenési dátumáról egyelőre semmit sem tudunk - habár kósza pletykákat már hallottunk arról, hogy a következő generáció egyik nyitócíme lehet. Most azonban tekintsünk egy picit vissza a múltba, nemrég ugyanis kiszivárgott a játék egyik korai, 2015-ös változata, ami bizony játszható formában érhető el jelenleg is az internet bizonyos bugyraiban. Érelemszerűen több mint valószínű, hogy ez a verzió már köszönőviszonyban sincs azzal az állapottal, ahol most épp jár a Dead Island 2, de azért mindenképp érdemes vetni rá egy pillantást, nem gyakran látunk ilyesmit

A kiszivárgott Dead Island 2 több mint fél órán át mozog az alábbi gameplay videóban, lessétek meg gyorsan: 

A Dead Island 2-t eredetileg PC-re, valamint PlayStation 4 és Xbox One konzolokra jelentették be, de könnyen lehet, hogy végül PS5-ön és Xbox Series X-en fog kikötni.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)