Hirdetés

Kiszivárgott képeken láthatjuk az Armored Core 6-ot

|

Egy fogyasztói felmérésből derült ki néhány érdekes információ a készülő meches játékról.

Hirdetés

Ugyan már több mint öt éve megerősítette a FromSoftware, hogy készül náluk a következő Armored Core játék, még mindig nem jelentették be az új meches kalandot.

A rövidtávon az Elden Ring megjelenésére koncentráló csapat egy része azért már a leleplezést készíti elő, ennek köszönhetően pedig ki is szivárgott néhány részlet a játékról, ha hihetünk egy fórumozónak.

Hirdetés

ResetEra nevű fórumon jelent meg szombaton a poszt, ami szerint a Red Liquorice nevű játékos részt vehetett egy fogyasztói felmérésben. Ebben többek között azt is kiválaszthatta, melyik cím lenne számára a legszimpatikusabb, amik között szerepeltek különböző alcímmel ellátott változatok, az egyszerű arab vagy római számos Armored Core 6 sőt, olyan verziók is, amikből hiányzott a sorozat neve.

Ezek mellett egy rövid leírást is kapott a játékról, amit le is screenshotolt, ebből a történetről kiderült, hogy Miyazaki a Bashtar nevű bolygóra kalauzolja a játékosokat a következő Armored Core-ban, amit letarolt egy rejtélyes katasztrófa.

A külsőnézetes akciójátékban a távolsági és a közelharc is szerepet kap, ahogy a csetepatékat és a felfedezést is érdekessé teszi, hogy a játéktér mind a három dimenzióban kiterjedt, tehát többszintes lesz, ehhez pedig a mechünk mozgási képességei is idomulnak majd.  Végül elolvashatjuk, hogy harci robotunkat alaposan személyre szabhatjuk majd, így a játékstílusunkhoz idomítva a mechet. Végül a fórumozó arról számolt be, hogy a felmérés részeként több screenshotot és két rövid videót is látott az Armored Core 6-ból. Az állóképeket lent meg is leshetitek (a kitakart részeken a fórumozó egyedi azonosítója látszódott, ezért volt kénytelen belerondítani a látványba).

A videókról pedig annyit árult el, hogy az egyiken egy lézerkardszerű fegyverrel esett neki egy bossnak a játékos, ami őt a Souls játékokra emlékeztette, a lövöldözés pedig a Virtua Onra. A másikon pedig több mech (ami szerinte akár co-opra is utalhat) sétált egy fal felé egy havas tájon.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hogy mikor leplezheti le a FromSoftware a következő Armored Core-t, az nem derült ki a kiszivárgott anyagokból, a játékosok visszajelzései alapján pedig még az is lehet, hogy tovább finomítanak a koncepción, mielőtt megmutatnák a nagyvilágnak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)