Hirdetés

Kitalálod, hogy melyik a Diablo IV legnépszerűbb kasztja?

|

A Blizzard ARPG-jét felügyelő Rod Fergusson súgta meg nekünk a választ.

Hirdetés

Ha a korai hozzáférés időszakát is beleszámítjuk, akkor már egy hete kalandoznak a játékosok Sanctuary gömbölyded világában (aki arra fogadott, hogy lapos, akár a pizza, az perkálhat), így mostanra már regisztrálhattuk a Diablo IV első sztenderd, majd kevéssel később az első hardcore 100-as szintű karakterét is. Az utóbbi amúgy barbár volt, és azért írunk róla múlt időben, mert szegény már kimúlt.

Az állati bőrökbe burkolódzó gyilkológép mellett még négy további kaszt áll a játékosok rendelkezésére férfi és női kiadásban: a varázsló, a druida, a zsivány és a nekromanta. De hogy melyik a legnépszerűbb közülük, arról mindeddig fogalmunk sem volt.

Hirdetés

Még nem áll rendelkezésünkre részletes statisztika, amely százalékos bontásban mutatná a kasztok megoszlását, de valószínűleg csak idő kérdése, hogy a Blizzard nyilvánosságra hozza. A Diablo IV fejlesztését felügyelő Rod Fergusson (korábban ő dirigálta a Gears szérián dolgozó The Coalition csapatát a Microsoftnál) azonban nem akart várni, és a marketintges csapat engedélye nélkül elkotyogta, hogy melyik kasztot választották a legtöbben. A befutó nem más, mint a DPS-bajnok varázsló, legalábbis jelenleg, mert idővel változhat a sorrend.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)