Hirdetés

Kitalálod melyik PlayStation-játékokra utalnak a God of War Ragnarök verseskötetei?

|

Sok mindent lehet gyűjtögetni a God of War Ragnarökben, de kétségtelenül a versek a legszórakoztatóbbak.

Hirdetés

Nem véletlenül lehet simán akár 50 óra fölé is tornázni a God of War Ragnarök játékidejét, a fő történetszál mellett egy halom egyéb tennivaló is vár Kratosra és Atreusra. Ilyen például a különféle verseskötetek gyűjtögetése, melyek a játék többi szövegéhez hasonlóan teljes magyar feliratot kaptak.

Nem akármilyen versekről van szó, ugyanis mindegyikük valamelyik népszerű PlayStation-exkluzív (vagy annak indult) videojátékra utal. Egyáltalán nem nehéz kitalálni, hogy pontosan mire, ebben a kötetek borítóképei is segítenek. Ezért gondoltunk most arra, hogy próbára teszünk benneteket. 

Hirdetés

Az alábbi galériában a God of War Ragnarökben megtalálható összes, egészen pontosan 14 vers magyar feliratos verzióját találjátok meg, a szövegek mellett pedig ott vannak az adott borítók is. A feladat végtelenül egyszerű: találjátok ki, hogy mely játékokra utalnak a versek.

A helyes megfejtést a galéria alatt találjátok meg.

Most pedig, miután már gondosan átnéztétek a képeket, lehet ellenőrizni a saját tippjeiteket:

  • A semmiség napfelkelte - Horizon Zero Dawn
  • A társadalom nagy gömbje, az előadás - MLB The Show
  • Mi, akik megmaradtunk, második rész - The Last of Us Part II
  • A báb és a bumm - Ratchet and Clank 
  • A túlvilág elhagyása - Death Stranding
  • A felfedezésre váró színes víziók - Dreams 
  • Befalazott lelkek - Concrete Genie 
  • Égi alkotás - Astro Bot
  • A hely, amely nem szerepel a térképen - Uncharted 
  • Utazás - Journey 
  • Keleti szellem - Ghost of Tsushima
  • Egy szervezet: a jövőben - The Order: 1886
  • Bizakodás - Bloodborne 
  • Holtak menete - Days Gone

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)