Hirdetés

Knack 2 - új képeken láthatjuk, milyen jól néz ki

|

A bejelentés óta nagy a hallgatás Knack 2 körül, de végre most kaptunk pár képet és néhány érdekes infómorzsát.

Hirdetés

Sokak meglepetésére a Sony tavaly decemberben bejelentette, hogy jön a Knack 2. Az első rész a PlayStation 4 egyik nyitócíme volt, és valljuk be, nem lett a konzol legerősebb játéka.

Hirdetés

Akárhogy is, kaptunk néhány infót a második rész sztoriját és játékmenetét illetően. A történet az első epizód után egy évvel játszódik: Knack és barátai városát lerombolták, a srácok pedig visszavágnak. Ezúttal is a goblinok ellen harcolunk majd. 

A Knack 2-ben igyekeznek kicsit több figyelmet fordítani a platformer elemekre, lévén az elsőben picit több volt a bunyó, mint szerették volna. A srácok az első perctől coop élménynek tervezték a folytatást, melyben a játékosok "fegyvert csinálhatnak egymásból". Lesz képességfa, belsőnézetes tank harc, 3 nehézségi szint (a legkönnyebb módban a térkép is átrendeződik egy könnyedebb, családbarát változattá) és az első részben látottnál sokkal több mentési pont.

A Knack 2 megjelenése valamikor idén várható PlayStation 4-re. Valószínűleg az E3 alatt fogunk megtudni minden további infót, köztük a megjelenési dátumot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)