Hirdetés

Komoly botrány van kialakulóban a State of Playen bemutatott egyik játék körül

|

Elég súlyos vádakat kapott a nyakába az Aeon Must Die! című játékon dolgozó Limestone Games.

Hirdetés

Nemrég tekinthette meg először a közönség az első ránézésre stílusos beat 'em upnak tűnő Aeon Must Die! trailerét, amely ugyan nem lopta el a show-t a State of Play vele együtt bemutatott játékai elől, most mégis sikerült felhívnia magára a figyelmet. A projekten dolgozó Limestone Games néhány korábbi fejlesztője ugyanis olyan dolgokkal hozakodott elő, amelyek rányomhatják bélyegüket nemcsak az alkotásra, de magára a stúdió egészére is.

Hirdetés

A csapatnyi egykori alkalmazott azt állítja, hogy egyebek mellett a tűrhetetlen munkahelyi körülmények, a végeláthatatlan crunch, valamint a zaklatások és a korrupció miatt volt kénytelen lelépni a Limestone-tól az a brigád, amelyik valóban dolgozott az Aeon Must Die!-on. Továbbá a vádak szerint a céget és az IP-t is lényegében kicsavarták az alapító kezéből, egyes fejlesztők pedig nem kapták meg a bérüket.

Júniusban a csapat már küldött egy levelet a játékot kiadó Focus Home Interactive-nak támogatás reményében, és a stúdió több munkatársa, köztük állítólag a társalapító is benyújtotta a lemondását. A Limestone vezérigazgatója, Yaroslav Lyssenko sem maradt ki a szórásból, őt ugyanis azzal vádolják, hogy fenyegető üzeneteket küldött, illetve törvénytelenül rúgott ki embereket.

A korábbi fejlesztőkből álló csapat úgy érezte, hogy nem maradt más választásuk, mint nyilvánosságra hozni az ügyet, de eközben egy ügyvéd bevonásával megpróbálnak jogi úton is érvényt szerezni követeléseiknek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)