Hirdetés

Komoly gondok a fejlesztőnél, sehol nem tartanak a State of Decay 3 munkálatai

|

A hírek többek között a State of Decay szériát jegyző Undead Labs vezetőinek elbaltázott döntéseiről, továbbá diszkriminációról szólnak.

Hirdetés

2013-ban, még Xbox 360-ra jelent meg az Undead Labs által fejlesztett State of Decay első része, ami ugyan nem robbantott kasszát, azért egészen pozitív fogadtatásban részesült. A közösség szerette a könnyed akciót és a játékmenetet színesítő mechanikákat, így hamar világossá vált, hogy érdemes sorozattá bővíteni a zombis túlélőjátékot. Az öt évvel később debütált második epizód sajnos a kritikák szerint gyengébb lett elődjénél, a Microsoft azonban nem tett le a szériáról, sem a fejlesztőstúdióról, amit fel is vásárolt, majd 2020-ban bejelentették, készül a harmadik rész. Phil Spencer pedig konkrétan úgy fogalmazott, hogy korábban egy játékot sem várt annyira, mint a State of Decay 3-at.

Idén januárban még kedvező fejleményekről számolhattunk be a projektet illetően, egészen pontosan arról, hogy a csapat egy olyan új engine-re helyezi a játékait, amivel minden korábbinál látványosabb dolgokra képesek a fejlesztők. A State of Decay 3 állapotával kapcsolatban azonban semmi konkrétum nem derült akkor ki, most pedig kifejezetten aggasztó hírek érkeztek.

Hirdetés

A Kotaku beszámolója szerint az Undead Labs évek óta nem halad a játék fejlesztésével. 2020-ban, az Xbox Game Studios csapatának friss tagjaiként nyomást éreztek, ezért mutattak egy apró részletet a State of Decay 3-ból, ekkor azonban még azt sem tudták eldönteni, hogy a játék egy ambiciózus zombis MMO legyen, vagy egy visszafogottabb, ám cserébe aprólékosan kidolgozott folytatás.

A cégen belül kisebb csoportokra osztották a fejlesztőket, hogy előálljanak többféle koncepcióval és játszható demóval, a koordinálatlan munkavégzésnek köszönhetően azonban ezekkel az ötletekkel sem sikerült egyértelmű irányt kijelölni a játéknak.

Mindennek a tetejébe az Undead Labs HR-részlegével is komoly problémák akadtak. A csapat, hogy egyenesbe hozza a dolgokat, leigazolta a komoly tapasztalattal rendelkező Anne Schlossert, aki korábban a DELL-nél és a Microsoftnál is dolgozott. A hölgy azonban nem váltotta be a reményeket, több női alkalmazott is úgy érezte, hiába keresi fel a megfelelő személyeket az őt ért negatív hatások miatt, a HR ezeket rendszeresen figyelmen kívül hagyta.

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A Microsoft nemrégiben arról számolt be, hogy az Undead Labs-nél komoly változások történtek a vezetőségben, amihez valószínűleg a korábban leírtak vezettek. Azóta állítólag a csapaton belül is jobb hangulat kezd kialakulni, ami elengedhetetlen egy minőségi játék elkészítéséhez, ezért reménykedhetünk benne, hogy 2022-ben végre pozitív irányba indul el a State of Decay 3 fejlesztése.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)