Hirdetés

Kojima már a Ground Zeroesnál tudta, hogy törlik a nevét?

|

Lehet, hogy Kojima már a Ground Zeroes idején is tudott arról, hogy csapatával elválik a Konamitól? A rajongók szerint igen.

Hirdetés

A Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain nemsokára megjelenik, így a rajongók érthető módon úgy döntöttek, hogy még egy kis időre érdemes visszatérni az ötödik rész prológusának szánt Ground Zeroes-hoz, viszont az egyik mellékküldetés során egy olyan nyomra akadtak, melynek akár több értelme is lehet.

A Déjá Vu című mellékküldetésben az az egyik feladatunk, hogy UV-fény segítségével letörölgessük Kojima összes játékának a logóját, majd ha ez sikerült, akkor az alábbi üzenettel találjuk szembe magunkat:

A feliraton az áll, hogy "talán eltüntethetik a nyomokat, de az emlékek soha nem tűnnek el". Ehhez még társul egy hangüzenet is, melyben megköszönik a játékosokat a támogatásért, mely megfogalmazását tekintve akár Kojimától is jöhetett volna. Persze könnyen elkönyvelhetnénk ezt úgy, mintha valami véletlen lenne, ha nem ismernénk Kojimát. Az évek alatt annyi poént, szimbolizmust, titkos üzenetet elrejtett a játékaiban, hogy a rajongók már szinte túlzásba esően kielemzik a sorozat darabjait.

Mindenesetre könnyen előfordulhat, hogy Kojima már akkor is érezte, hogy nem minden stimmel a cégnél, főleg ha visszagondolunk, hogy már egy jó ideje romlott a kapcsolata az anyacéggel.

A Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain megjelenés szeptember 1-én várható PlayStation 3-on, PlayStation 4-en, Xbox 360-on és Xbox One-on, PC-n pedig egy kicsit később, szeptember 15-én esedékes.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)