Hirdetés

Újabb konzolpiaci előrejelzés jósolja a PlayStation 4 győzelmét

|

Egy elemző cég szerint a Sony lehet a nyolcadik generáció nagy nyertese, összességében néhány százalékos csökkenés várható.

Hirdetés

Ezúttal az Interncational Data Corporation a videojáték-ipar konzolos szegmensét illető jelentésének főbb számai láttak napvilágot. Az IDC-nél, hasonlóan a néhány hónappal ezelőtt a Wedbush által kiadott jelentéshez, 2016 végéig próbálják megjósolni a főbb trendeket, néhány adattal azonban 2019-ig is előremutatnak. Ezek alapján az első hat év teljesítménye hasonló lesz az előző generációhoz.

Az IDC adatai szerint a következő évek legnagyobb nyertese a Sony lehet. Becsléseik szerint 2016 végére világszerte 51 millió eladott egységnél járhat a PlayStation 4, amivel a nyolcadik generáció első helyén állhat majd. Az Xbox One korai hátrányából sokat ledolgozhat, de az elemzés szerint erre csak akkor van esély, ha legkésőbb 2015-ben a Microsoftnál lemondanak arról, hogy a Xbox One-t a Kinecttel együtt árulják, és így megszüntessék a a jelenleg fennálló jelentős árkülönbséget a PS4-gyel. Ha ezt meglépik, az Észak-amerikai régióban akár vissza is szerezhetik vezető pozíciójukat.

 A Nintendo aktuális gépe, a Wii U az IDC szerint 2014 végén, vagy 2015 elején egy 50 dollárral megegyező értékű árcsökkentést lesz kénytelen elszenvedni, ám ez sem fogja jelentősen csökkenteni a versenytársakhoz viszonyított lemaradásukat. Várható továbbá a bolti eladások nagyjából tíz százalékos csökkenése is. Ez a szám úgy jöhet ki, hogy bár az IDC arra számít, hogy 45 százalékkal (!) kevesebb játékot vásárolunk majd boltokban, ezt enyhíti az, hogy átlagosan magasabb áron értékesítik magukat a konzolokat, mint a hetedik generáció esetén.

A digitális terjesztés viszont tovább fog növekedni, a jelentés szerint 2019-re akár a konzolokra fordított összes pénzünk felét digitális áruházakban költjük majd el. A digitális szegmens terjeszkedése pedig nagyjából kiegyenlítheti a bolti eladások csökkenését, így a nyolcadik konzolgeneráció bevételei valószínűleg csupán néhány százalékos eltérést mutatnak a hetedik generációhoz képest a megjelenésük utáni első hat évben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)