Hirdetés

Hogy áll év végén a konzolháború?

|

Az amerikai eladási adatok alapján láthatunk most trendeket, amelyek szerint októberben ugyan az Xbox One fogyott legjobban, de az ünnepekhez közelítve visszavette vezető helyét a Sony konzolja.

Hirdetés

Amióta 2013-ban elrajtolt a Sony és a Microsoft nyolcadik generációs konzolja, az Xbox One folyamatosan próbálja behozni a lemaradását. Novemberben viszont megint a PlayStation 4 volt sikeresebb az Xbox legerősebb régiójának számító Egyesül Államokban is.

A nem hivatalos adatokat megosztó, de általában elég pontos becslésekkel dolgozó VGChartz szerint az októberi Xbox-elsőség után novemberben ismét a PS4 fogyott legjobban Amerikában.

Ezzel már egymillió példány fölé nőtt a Sony előnye: a 10,95 millió PlayStationre 9,8 millió Xbox One és csupán 4,73 millió Nintendo Wii U jut.

Ez 43 százalékos piaci részesedést jelent a PS4-nek a régióban a 62 százalékos európai dominanciával szemben. A második helyen az Xbox One áll 38 százalékkel, míg a Wii U 19 százalékot tudhat magáénak az USA-ban.

A tavaly novemberhez képest egyébként a három konzol közül egyedül a Wii U eladásai csökkentek, viszont a 2015. novemberi adatok még a Nintendo gépe esetében is erős növekedésnek indultak az októberi eladásokhoz képest.

Ti mit gondoltok, hogyan változhatnak a trendek a jelenlegi generáció további (egyes jóslatok szerint igen kevés) éveiben? A VR élmény tovább erősíti a PlayStation 4-et, vagy esetleg a visszafelé kompatibilitás felhozhatja a Microsoftot? A Nintendo előre menekül majd egy új generáció felé? Ti mit tippeltek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)