Hirdetés

Konzolokra jön az Anno 1800, de korai lenne örülni

|

A Ubisoft Blue Byte megkísérli kontrollerekre szabni a városépítő stratégiai játék irányítását.

Hirdetés

Történelmi tett kapujában áll a Ubisoft Blue Byte, ugyanis eddig még egyetlen Anno játék sem hagyta el a PC biztonságát, hogy szerencsét próbáljon egy vagy akár több konzolon. Márpedig a 2019-ben debütált, és azóta is folyamatos DLC-utánpótlásban részesített Anno 1800 épp erre készül.

Ha minden terv szerint halad, akkor a PlayStation 5, az Xbox Series X és Series S, valamint az Amazon Luna közönsége előbb vagy utóbb megtudja, miért szeretik sokan ezt a sorozatot. Stadiára csak azért nem készül, mert a Google úgy döntött, hogy kinyírja.

Megjelenési dátum még nincs, várhatóan 2023 elején árul majd el többet a Ubisoft az Anno 1800 Console Edition rajtjával kapcsolatos terveiről, ám addig is lehet jelentkezni a novemberben esedékes technikai tesztre, melynek résztvevői titoktartási szerződést kell hogy aláírjanak.

Hirdetés

Hogy miért lehetünk szkeptikusak a hír hallatán, és mártjuk meg digitális pennánkat mélyen a vitriolban? Nos erről csakis a Ubisoft tehet. Mi történt azután, hogy a játékosok kipróbálhatták a Skull & Bonest? Elhalasztották. Mi történt azután, hogy a játékosok kipróbálhatták a The Settlerst? Elhalasztották. Mi történik azután, hogy a játékosok kipróbálják az Anno 1800 Console Editiont? Van egy tippünk.

És ugyebár az a Ubisoft Blue Byte áll a projekt mögött, amelyik már évek óta képtelen az Annónál is régebbi franchise-ának legújabb tagját olyan állapotba hozni, hogy az egyrészt kiadható legyen, másrészt pedig a célközönség elvárásainak is megfeleljen. Pedig csak vissza kellene nyúlnia a klasszikus Settlersekhez.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)