Hirdetés

Korábban még a Sony egyik jól ismert stúdiója is dolgozott a Six Days in Fallujah-n

|

A háborús shootert most már a Highwire Games fejleszti, de régebben bizony egy másik csapat állt mögötte, nem is akármelyik.

Hirdetés

Egészen érdekes projekt a Six Days in Fallujah, amit több mint egy évtizeddel ezelőtt már kukáztak, aztán nem olyan régen ismét visszatért, de témája miatt újfent elég nagy port kavart, hiszen egy valóban megtörtént, nem éppen szép eseményt dolgoz fel. A játékon most már egy teljesen más egy fejlesztőcsapat ügyködik, ám a jelek szerint korábban egy elég jól ismert stúdió is megpróbálkozott a háborús kaland megalkotásával.

A God of War és a Twisted Metal széria atyja, David Jaffe nem olyan rég interjút készített a Days Gone írójával, John Garvinnal, aki tett néhány érdekes kijelentést a zombis játék kapcsán, de volt más érdekes része is a beszélgetésnek.

Hirdetés

Jaffe ugyanis megérdeklődte vendégétől, hogy tudta-e, hogy valójában a Sony-hoz tartozó Santa Monica Studio is dolgozott egy ideig a Six Days in Fallujah, ennek a kérdésnek hála pedig kiderült, hogy bizony a God of War mögött álló csapat is foglalkozott korábban a problémás katonai lövöldével.

Azt nem tudni pontosan, hogy a Santa Monica Studio mikor ügyködhetett a játékon, aminek eredeti változatát 2009-ben kaszálta el a Konami, de jó eséllyel valamikor a 2010-es évek során kerülhetett a csapathoz a projekt. Egyelőre nem tudni, hogy valóban meg fog-e jelenni az új Six Days in Fallujah, de a beszélgetés alapján Jaffe és Garvin is tudja, hogy bizony nagyon nem könnyű egy ilyen témájú projekttel sikereket elérni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)