Hirdetés

Kutatással jártak utána, melyik a valaha készült legfélelmetesebb horrorjáték

|

Viccelődhetünk a brit tudósokkal, de tényleg ők a felelősek a kutatásért.

Hirdetés

Melyik a legfélelmetesebb horror? A választ rengeteg tényező befolyásolhatja. Van valamilyen fóbiád? Megrémisztenek a földön kívüli lények, vagy inkább a megmagyarázhatatlan dolgoktól tartasz? Brit tudósok most megpróbáltak utánajárni, hogy melyik a világ legfélelmetesebb horrorjátéka, a kutatás során azonban az előbb felsorolt tényezők nem számítottak, valami más alapján állították fel a ranglistát.

A Broadband Choices' Science of Scare kutatása 2020-ban indult, aminek keretén belül azt figyelték, hogy egyes horrorjátékok közben milyen pulzussal rendelkeznek a játékosok. Nem tudjuk, hogy ez mennyire jó szempont, pláne, hogy ez volt az egyetlen tényező, hiszen az ember pulzusa nem kizárólag a félelemtől emelkedhet, de ebbe most ne menjünk bele.

A ranglista első öt játékánál egy ismétlődő trend figyelhető meg, miszerint mindegyik FPS, ahol valamiféle bezártságból kell menekülni úgy, hogy tulajdonképpen nem tudjuk felvenni a harcot a ránk váró fenyegetésekkel.

Hirdetés

Az ötödik helyre az Outlast 2 ért oda, a negyedik a Five Nights At Freddy's 4 lett, a harmadik helyet a Visage szerezte meg, az ezüstöt pedig az Alien: Isolation vihette haza. A rendkívül körültekintő és alapos kutatás szerint a legfélelmetesebb horrorjáték nem más, mint a MADiSON. A felmérésben résztvevők átlagos pulzusa 97 volt, ami 32-vel van az átlagos nyugalmi állapot felett.

A legmagasabb mért érték 131 volt, ez egy közepes edzés mértékének felel meg. Nektek mi volt az eddigi legparább játékos élményetek?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)