Hirdetés

Lara Croft otthonát is kitakaríthatjuk majd a PowerWash Simulatorban

|

A Tomb Raider franchise-zal közös crossover mellett bejelentették azt is, hogy mikor fognak megjelenni a playstationös és switches verziók.

Hirdetés

A FuturLab magasnyomású tisztítást szimuláló játékában nem kisebb feladatot vállalhatunk magunkra, mint hogy jó pénzért megszabadítunk minden koszos felületet a szennyeződéstől, ezt pedig változatos környezetben, különböző eszközök használatával tehettük meg.

A PowerWash Simulator eredetileg 2022 júliusában jelent meg PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re (és vált elérhetővé a Game Pass kínálatában), azonban a fejlesztőcsapat még adósunk a playstationös és switches kiadásokkal. Ezekre január 31-én számíthatnak a játékosok, de van más is.

Hirdetés

Ugyanezen a napon válik ugyanis elérhetővé a Tomb Raider Special Pack, amelynek keretében a játékosok öt új pályához férhetnek hozzá egy új minikampány során, és természetesen nem hagyták ki azt a ziccert a fejlesztők, hogy a Croft Manor is bekerüljön. Lara Croft otthona pedig olyannyira mocskosnak  bizonyul, hogy megértjük, amiért a híres régésznő inkább a világot járva kalandozik. 

A trailer alapján a játékosok kívül-belül lecsutakolhatják a kastélyt, belül pedig számos ismerős ereklyével és easter eggel találkozhatnak. A PowerWash Simulatort kiadó Square Enix Collective a következőket nyilatkozta a Tomb Raider crossoverrel kapcsolatban: 

"Tudjuk, hogy a közösség többet akar takarítani, és nagyon örülünk, hogy a megjelenés utáni terveinket stílusosan ezzel a Tomb Raider együttműködéssel indíthatjuk el."

Ez alapján a vállalatnak vannak még tervei arra vonatkozóan, hogy milyen tartalmakat pakoljanak bele a játékba, és nekünk is lennének vágyaink: elképesztő élmény lenne például Roxfortot kosz- és portalanítani, ellátogatni a Megyébe és kipucolni Bilbó otthonát vagy a Reszkessetek, betörők házát rendbe tenni a betörők és Kevin összecsapása után. Reméljük, hogy a FuturLab hevesen jegyzetel.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)