Hirdetés

Titokzatos új projekteken dolgozik a Divinity: Original Sin csapata

|

Két új szerepjátékon is dolgozik a Larian Studios, melyek mindegyike a Divinity: Original Sin grafikus motorját használja.

Hirdetés

A közösségi kalapozással megvalósult Divinity: Original Sin minden egyes dollárt megért, amit ráfordítottak a támogatók, a Larian Studios egy-két apróságtól eltekintve remek munkát végzett és a siker nem maradt el: egy szeptemberi statisztika szerint több mint fél millió példány talált gazdára a játékból. Ezért olyan jó hír számunkra, hogy máris dolgoznak vadonatúj projektjükön – ráadásul mindjárt kettőn is.  

A csapat főnöke, Swen Vincke a Larian blogján keresztül erősítette meg, hogy a Divinity: Original Sin grafikus motorját használják arra, hogy elkészítsenek két új szerepjátékot, így az összes funkcióból és fejlesztésből, amit az Original Sin esetében elkövettek, automatikusan részesülnek a készülő címek is. Vincke szerint ez azért kiemelten fontos, mert így az erőforrásaikat új és izgalmas dolgokra fordíthatják anélkül, hogy újra fel kellene találniuk olyan dolgokat, amik már jól működtek. Konkrétumokkal viszont nem szolgált az új játékokat illetően, így jelenleg azt sem tudjuk biztosra, hogy a Divinity franchise bővül vagy új IP-kről van szó.

A Larian viszont emellett a Divinity: Original Sin naprakészen tartását sem felejtette el. Vincke megerősítette, hogy a csapat jelenleg is lázasan dolgozik egy sor frissítésen, amik többek között javítják a történetet, fejlesztik a felhasználói felületet, felfrissíti a harcokat, átír pár dialógust és kiegyensúlyozzák a lootot. Annak érdekében, hogy megbirkózzanak a javításokkal és közben a két új szerepjátékkal is haladjanak, a Larian munkaerőt keres, még új irodát is nyitottak Quebec Cityben. A kellemes híreket Vincke korábbi szavaival zárjuk: "Ennyit arról, hogy a körökre osztott RPG-k nem fogynak."

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)