Hirdetés

Újra előrendelhető a The Last of Us Part II

|

Most, hogy megvan az új megjelenési dátum, a PlayStation Store-on ismét megvásárolhatjuk a Naughty Dog várva várt játékát.

Hirdetés

A The Last of Us Part II csúszása mindannyiunkat szíven ütött, hiszen az év egyik legjobban várt címének megjelenése vált bizonytalanná. Szerencsére a fejlesztők nemrég bejelentették, hogy a csak pár hét halasztás után, június 19-én megjelenik Ellie-ék történetének folytatása, így a PS Store-on is újra előrendelhetik a játékot azok, akik egy perc késlekedés nélkül szeretnének belevágni. 

Hirdetés

A digitális példányra már korábban is be lehetett nevezni, azonban a Sony elérhetetlenné tette az előrendeléseket, amíg nem volt újabb megjelenési dátum. Most hogy újra tudjuk, hogy mennyit kell még aludjunk, míg újra belecsöppenhetünk a Clickerek, Runnerek és a - náluk semmivel sem jobb - túlélni próbáló emberi kolóniák tarkította világba, ismét megvásárolhatjuk a PlayStation Store-on. 

Az új dátum miatt a PlayStation 4-re megjelenő másik nagy exkluzív, a Ghost of Tsushima premierjét is csúsztatni kellett, mely így július 17-én kerül a játékosok elé. A döntés érthető, hiszen a Sony saját magát lőné lábon, ha a jelen generáció, feltételezhetőleg két utolsó nagy megjelenését egy hét eltéréssel adná ki. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)