Hirdetés

Látványtervek mutatják meg, milyen lesz a Sherlock Holmes fejlesztőinek következő játéka

|

Egyelőre pihenteti Sherlock Holmes karakterét, és inkább más természetű kalandokat kerget a Frogwares.

Hirdetés

Nehéz hónapok vannak a dublini és kijevi irodákkal rendelkező Frogwares háta mögött, ám a csapat nemrég jelentős támogatáshoz jutott az Epic Games jóvoltából, ami egyrészt lehetővé teszi, hogy biztonságosabb helyre költöztessék az Ukrajnában zajló háború miatt veszélyben lévő kollégákat, másfelől pedig folytathatják azt, amihez értenek, vagyis a játékfejlesztést.

Ennek szellemében bejelentették, hogy megkezdődtek egy új játék munkálatai. A Palianytsia kódnéven futó alkotás misztikus horror, amellyel a Frogwares a hagyományos bázisát, a Sherlock Holmes széria, valamint a The Sinking City kedvelőit veszi célba.

Hirdetés

A stúdió közleménye meglehetős nyíltsággal vallja be, hogy a Palianytsia (egy kandallóban sült ukrán kenyérféleség) helyett eredetileg egy másik projektet akartak megvalósítani, de a háború miatt mindent újra kellett tervezniük. Ez azt jelenti, hogy az új játék áramvonalasabb lesz, mint a két legutóbbi, nyitott világú alkotás, cserébe viszont biztosak benne, hogy ezt az extrém körülmények dacára is le tudják szállítani. Túl kockázatos tartották egy nagyobb volumenű fejlesztésnek nekifogni, ugyanakkor meggyőződésük, hogy a Palianytsiára ambiciózus, minőségi, nagyszerű történetmeséléssel megáldott címként gondolunk majd.

Rövidesen sort kerítenek a bejelentésre, de addig is közzétették az első látványterveket, amelyekből azért már következtethetünk a játék hangulatára. Engem már a világítótoronnyal megvettek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)