Hirdetés

League of Legends - Remilia, az első női játékos, aki bejutott az LCS-be

|

A League of Legends Championship Series történetében először női játékos is részt vehet a világ legnagyobb LoL-bajnokságán -ám valószínűleg mégsem fog.

Hirdetés

2013-ban rendezték meg először, tehát még elég fiatal a League of Legends Championship Series, de rohamosan fejlődik mind népszerűségét, mind minőségét tekintve.

Szerdán a Renegades csapata legyőzte a Team Coastot, ami többek között azért különösen fontos, mert így az RNG-t erősítő Maria "Remilia" Creveling lett az első női esportoló, aki részt vehet az LCS-ben. Remilia egyike azon kevés köztudottan női játékosnak, akik Challenger ranggal játszanak, mely a legmagasabb elérhető szint a játékban. Elsősorban supportként tehetséges, legutóbbi meccsén Thresh szerepében játszott, aki egyébként a nehezebben tanulható és kezelhető karakterek közé tartozik; viszont Remilia ügyesen bánt vele, és nagy jövő állhatna előtte - de lehet, hogy karrierje itt véget ér.

A lány ugyanis azt nyilatkozta, hogy egyetlen célja a csapat bejuttatása volt az LCS-be, és a versenyen már nem kíván részt venni. Eleinte a bajnokság első női játékosa szeretett volna lenni, ez motiválta mindvégig, de most, hogy elérte célját, nem megy tovább. Elmondta, hogy amit tett, magáért, a csapattársaiért és más női esportolókért tette. A visszalépés pontos okairól egyelőre találgatások folynak, de a legvalószínűbb, hogy ő is, mint sok más női (és transznemű) esportoló, a zaklatások, a tahó, szexista kommentelők miatt döntött úgy, hogy inkább nem akar a rivaldafényben maradni. Néhányan odáig merészkedtek, hogy felfedték magánéletének részleteit, ami miatt törölte magát több közösségi oldalról is. Ő most csak annyit mondott, hogy válogat a lehetőségek között, de egyelőre több más dolog is van, ami jobbnak tűnik az LCS-nél. A pénz is szempont számára.

Az esportok világában, mint ahogy egyébként magán az interneten is, egyelőre általánosan tombol a szexizmus, és hiába ér el egy női gamer ekkora sikereket (akár nőnek született, akár nem), ha a trollok, a rosszindulatú kommentelők, és a perverz állatok lelkileg tönkreteszik. Remilia sikere ettől függetlenül hatalmas dolog, és reméljük, hogy ha ő most nem is gondolja meg magát, a nemi eloszlás egyre inkább kiegyenlítődik nem csak a LoL-ban, de más esportokban is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)