Hirdetés

League of Legends - új játékmódban versenghetünk majd komoly nyereményekért

|

Egy ideje már pletykálják az 5v5 versenymódot, de egészen tegnap estig nem kaptunk semmi hivatalos konkrétumot. A Riot legutóbbi videója végre bemutatta.

Hirdetés

A League of Legends 5v5 játékmódjai (rangsorolt, normál) is éppen eléggé kompetitívek, de a Riot egy kicsit emelné a téteket. A Clash módban nem az LP forog kockán, hanem a Clash jegy, ez fog kelleni ugyanis egy-egy ilyen alkalomba való belépéshez. Mivel a beugrás nincs ingyen, így a jutalmak is sokkal komolyabbak lesznek néhány hős töredéknél.

Hirdetés

Először hallgassátok meg, hogy NEW001, a League of Legends vezető producere mit is mesélt az új lehetőségről. A videót a 2017-es év összefoglalásával indítja, így akit csak a Clash érdekel, azok pörgessék a csúszkát az 5. perchez.

A Clash egy néhány napig, egy évben néhányszor felbukkanó mód lesz, ahol egy saját kis LCS-ben vehetünk részt, függetlenül attól, hogy ki milyen rangban van. Megalkotjuk 5 fős csapatunkat, majd bekerülünk egy csoportba, ahol szintén 5 fős csapatok vannak. Elindul a verseny és egy-egy Clash szezon után, helyezésünk fényében kapunk nyereményeket. A béta hamarosan indul, további részletekkel 2018. elején jelentkezik majd a Riot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)