Hirdetés

League of Legends - már lehet más játékokat streamelni

|

A felhasználókra hallgatva megváltoztatta szabályzatát a Riot Games, mostantól nem csak League of Legends meccseket streamelhetnek a profi játékosok.

Hirdetés

Néhányan üdvözölték, de többen ítélték el a Riot Games profi LoL-osokra vonatkozó szabályát, mely kimondta, hogy a konkurencia játékaiból nem streamelhetnek meccseket.

A felháborodás gondolkodásra késztette a Riot csapatát, össze is ültek megvitatni a témát. Egy Redditen közzétett posztban Whalen rozelle, a Riot eSport igazgatója elmondta, hogy a szabályt azért kellett meghozni, mert sok konkurens cég úgy próbálta magához csábítani a LoL játékosokat, hogy lefizette a profikat, akik emiatt streamelték játékaikat. A bevezetett szabály elérte célját, de nem volt maradéktalanul pozitív, így a Riot változtatott rajta. Mostantól aki a League of Legends Championship Serieshez szerződött, nem fogadhat el szponzorációt más cégektől, nem reklámozhatja azok játékait, de szabadon streamelhet bármit, amit akar. Ebből a köztes megoldásból talán mindenki jól jár, aki becsületesen akar haszonhoz jutni, aki meg bővíteni szeretné játékosainak táborát, az ne mások hátán próbáljon felkapaszkodni.

Ez így már elfogadható szerintetek, vagy az alap szabállyal sem volt nagy gond?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)