Hirdetés

Mégis lehet beszélni majd a League of Legends kliensében

|

A Riot sokáig hevesen tiltakozott ellene, hogy voice chatet építsen a League of Legendsbe, de azóta megváltozott a fejlesztők álláspontja és vizsgálják a funkció beépítésének lehetőségeit.

Hirdetés

A Riot nem csak játékbeli fejlesztésekkel, de kutatásokkal is rengeteg tesz azért, hogy a League of Legends hírhedten barátságtalan játékosait rábírja, hogy kedvesebbek legyenek még az idegenekkel is. Emiatt korábban eltiltott profikat a játéktól, és ez volt a fő érv a voice chat beépítése ellen is. Úgy tűnik, azóta fontosabb lett a csapatjáték.

Hirdetés

Most elmondták, hogy meggondolták magukat, és a magasabb minőségű csapatjáték érdekében hajlandóak bevállalni a "negatív viselkedés nagyobb esélyét". Ezt erősítette meg nemrég a Riot koreai ágának egyik képviselője egy kérdezz-felelek alkalmával, ahol elárulta, hogy a feature-t jelenleg próbálgatják.

A League of Legends készítői egyébként korábban kifejezetten meggyőző, a voice chat ellen szóló adatokat tettek közzé. Így például elmondták, hogy a szöveges és hangos csevegést is használó csapatok esetében akár 126 százalékkal is gyakoribb a Riot szerint káros viselkedés. Ha pedig ugyanazokat a mondatokat a játékosok egy férfi helyett egy nőtől hallják, egy egyetemi kutatás szerint négyszer akkora eséllyel kaptak sértő választ. Így valóban rendkívül nagyra tarthatják a koordinációt, amit ez a feature hozhat.

Ti örültök a a hangos csevegés lehetőségének?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)