Hirdetés

Lecserélhetik a Halo fejlesztőit, teljes átszervezés elé néz a 343 Industries

|

Meg nem erősített hírek szerint a jövőben más szerepet szán a Microsoft a stúdiónak.

Hirdetés

Több mint egy évtizede annak, hogy a soraiban számos Halo-veteránt is tudó 343 Industries átvette a stafétát a nagyratörő álmait a Destiny szériával megvalósító, majd a PlayStation családhoz csapódó Bungie csapatától, de ennyi idő alatt sem sikerült kiforralnia a tökéletes Halo-folytatás receptjét. A legközelebb talán a Halo 4-gyel jutott hozzá, és bár a Halo 5-öt és a Halo Infinite-et is lehetett szeretni (előbbit a multi, utóbbit inkább a kampány miatt), valahogy hiányzott belőlük az a plusz (nevezhetjük Bungie-faktornak), ami az FPS műfaj élvonalába repítette és sokáig ott is tartotta a sorozatot.

Oka van tehát annak, hogy a Microsoft által bejelentett leépítés az Xbox két tucat stúdiója közül a 343 Industriest érintette a legfájdalmasabban, és ebből kifolyólag nem is tűnik égbekiáltó hülyeségnek az a hivatalos megerősítésre váró értesülés, mely szerint Phil Spencerék újragondolták a Halo jövőjét, amiben az eddigitől merőben eltérő szerepet szánnak a csapatnak.

Hirdetés

A franchise-zal kapcsolatos információkat gyakran megszellőztető szivárogtató, Bathrobe Spartan tweetjében azt írja, hogy a 343 Industries munkatársainak harmada lesz kénytelen új állás után nézni, akik pedig maradnak, azoknak a továbbiakban a Halo Infinite motorjának csiszolgatása, valamint az új tartalmak és játékok felügyelete lesz a dolga, de aktív fejlesztés nem. Az utóbbit az adott projekt megvalósítására alkalmas külső stúdiókra bízzák, valahogy úgy, ahogy a World's Edge is teszi az Age of Empires játékokkal.

Ezenfelül a szivárogtató úgy tudja, a költségek lefaragása a tervezett sztori-DLC kukázásához vezetett, mert úgy ítélték meg, hogy túl sokba kerülne. Sőt, mi több, a Halo Infinite majdani folytatása, illetve a különféle spin-offok büdzséjét is a korábbinál jóval észszerűbb keretek között kívánják tartani. Arról viszont nem beszélt, hogy a történtek miként befolyásolják a Certain Affinity által fejlesztett, és előzetesen a Halo Infinite multiplayer része megmentőjének kikiáltott Project Tatankát, ami a tradicionális többjátékos módok helyett a fiatalabb generáció szemében vonzóbbnak tűnő battle royale irányába mozdul el.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Természetesen nem árt hangsúlyozni, hogy az imént leírtak mindaddig, amíg hivatalos megerősítést nem nyernek, egyszerű, bár kétségtelenül izgalmas pletykának minősülnek. Ti örülnétek neki, ha az eljövendő Halo-játékokat már nem a 343 Industries fejlesztené?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)