Hirdetés

Leégett a számos játékot magyarra fordító TRC háza

|

The_Reaper_CooL számos magyarítással szépítette meg azoknak a hazai játékosoknak az életét, akik az anyanyelvükön szeretnek játszani, most azonban ő szorul segítségre.

Hirdetés

Bizonyos időközönként beszámolunk nektek arról, hogy milyen játékokhoz készült magyar felirat, így gyakran találkozhattok The_Reaper_CooL nevével is, aki a fordítóközösség egyik legismertebb tagja. Egyebek mellett a FromSoftware játékainak magyarításán dolgozott, de a Demon's Souls, Sekiro: Shadows Die Twice és a Dark Souls részek mellett olyan projektekkel is jelentkezett, mint a Darkest Dungeon, a Graveyard Keeper, az Overcooked és a többekkel együtt összehozott Mad Max. Jól haladt az Elden Ring magyarításával is, már több mint a felén túljutott, azonban egy tragédia közbeszólt, ami miatt a közösség segítségét kérte.

Hirdetés

TRC, azaz polgári nevén Gőz Richárd a blogján számolt be arról a szomorú hírről, hogy nemrég leégett a háza, ahonnan úgy kellett kimentenie mozgáskorlátozott édesanyját és a 85 éves nagymamáját. Az érintettek szerencsére jól vannak, a tűz okát egyelőre vizsgálják, és sok segítséget, lelki erősítést kap a család, azonban az újrakezdés rendkívül költséges, jól jön minden támogatás.

Ha segítenétek neki, a 10700323-70096853-51100005 számlaszámra történő utalással megtehetitek, a közleményben tüntessétek fel, hogy "Adomány". Ha valamikor, most itt az ideje, hogy megháláljuk a számtalan kiváló magyarítást, amit neki köszönhetünk.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)