Hirdetés

Leépítések az EA és az Aspyr stúdiónál

|

Az év vége sajnos nem csak karácsonyi üdvözleteket jelent. A legtöbb cég ilyenkor összegzi éves teljesítményét is.

Hirdetés

Ez a számadás pedig sajnos nem mindig jelent jó hírt a dolgozók számára. A gazdasági helyzet elég érdekes világszinten, és bár a játékkiadók szerint ez őket nem érinti igazán, néhányuknak nem úgy sikerült 2008, mint azt várták. Az egyik független stúdió már igen komoly bajba került, bár a fejesek szerint a helyzet még menthető, és nem rúgnak ki senkit az idén. Az Aspyr stúdió viszont nem úszta meg ennyivel. A vezetőség úgy döntött, hogy alkalmazottainak egyharmadától válik meg azonnali hatállyal. Biztos nehéz döntés volt, de akkor is kegyetlenségnek tűnik pont karácsony előtt lapátra tenni a dolgozókat. Az EA sem elégedett éves teljesítményével, és drasztikus változtatásokat tervez jövőre. Legalább 9 stúdiót fog megszüntetni, közel 1000 embert kirúgni a jövő év márciusáig, miután októberben már megvált 600 munkatársától a cég.Az egyik veszélyben lévő stúdió a Black Box, aminek irodáit bezárják, de a csapat elvileg csak hazaköltözik, és dolgozhat tovább. Az EA nyilatkozata szerint a megszorító intézkedések mellett koncentrálni fog a sikerjátékok gyártására, de továbbra is számíthatunk új, innovatív játékokra is. Úgy legyen! Az elbocsátott alkalmazottaknak pedig boldogabb jövő karácsonyt kívánunk, és reméljük hamarosan munkát találnak.

 

layoff.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)