Hirdetés

Lefoglalta a Knack védjegyet Japánban a Sony, de kár azonnal a harmadik részre számítani

|

Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy borítékolható a harmadik epizód.

Hirdetés

2013-ban jelent meg az első Knack játék, ami sem technikailag, sem pedig a látványát tekintve nem tudott emlékezeteset villantani, ennek ellenére azonban egészen sikeres lett, legalábbis a produkált eredmény elég volt, hogy meggyőzze a Sonyt a folytatásról.

A Knack 2 ugyan erősebben sikerült, mint az első rész, de ez sem robbantott bankot, így a 2017-es folytatás óta nem hallottunk a szériáról.

Hirdetés

Ez most megváltozott, miután Japánban a Sony lefoglalta a Knack védjegyet, amit a Gematsu szúrt ki, és osztott meg a Twitteren. A védjegy nem túl beszédes, konkrétan csak a Knack szóra utal, ez azonban bőven elég volt ahhoz, hogy elindítson mindenféle spekulációt az interneten.

Mi inkább óva intenénk mindenkit attól, hogy egy ilyen információ után kézpénznek vegye a Knack 3 létezését, hiszen nem ritka, hogy egy kiadó levédet a franchise-aihoz kapcsolódó jogokat. Így tett nemrég a Nintendo is, akik például a The Legend of Zelda: Minish Cap és a Metroid: Zero Mission címeket is levédették.

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)