A nagy hollywoodi horrorfilmek jó esetben tartogatnak számunkra valami újdonságot, valami olyat, amit eddig még nem láttunk. Valami ilyesmi érzés kerített hatalmába, miközben próbáltam túlélni a gigantikus zombitámadásokat. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, mi fán terem a Left 4 Dead! A Valve csapata körülbelül három évvel ezelőtt úgy gondolta, ismét kitalál valami újdonságot, hogy felturbózza a játékosok adrenalinszintjét. Az alapötletet egy korábban megjelent modból vették, de természetesen ahhoz képest nagyon sok változtatáson és ötletelésen esett át - távolról sem lopásról van szó, az nyilván nem vallana a világ egyik legelismertebb csapatára.
Mint az már bizonyára kiderült, egy klasszikus horrorjátékról van szó, FPS köntösbe öltöztetve. A történet szerint megfertőződött a világ, és csak egy maréknyi túlélő maradt, akik viszont meg szeretnének menekülni. A L4D igazi különlegessége, hogy nem igazán egy-, sokkal inkább többjátékos módra lett kitalálva. Négytagú csapatkádban te is csak egy átlagos karakter vagy, nincsenek szuperképességeid, nem tudsz varázsolni, és nincsenek mesebeli pajzsok sem, hogy megvédd magad a támadásoktól. Amihez igazán érthetsz, az a sorozatlövés, és a zombik halomra ölése. Igen találó a játék jelmondata is, mely arra buzdít, hogy „shoot and run", vagyis lőj és fuss. Talán az elfutást, mint taktikai elemet nem mindenki kedveli, de két perccel a játék megkezdése után bizony rájössz, hogy nincs más lehetőséged, ha életben akarsz maradni...
Ismerkedés ön- és „mutánsmagunkkal"
A játék felépítése végtelenül egyszerű, de minden másodpercben érződik a Valve profizmusa. A „sztori módban" különféle területeken kell egyik védett szobától a másikig eljutni, ahol kicsit összeszedhetjük magunkat, fegyvert, miegymást tehetünk el a későbbi csatákra. Egyjátékos módban is négyen leszünk a csapatban, a többieket a mesterséges intelligencia vezérli. Töltés közben egy elegáns filmes posztert láthatunk, melynek természetesen mi leszünk a főszereplői.
Ahogy a pályára léptünk, első dolgunk, hogy felvegyük azon apróságokat, amiket az adott pályán magunkkal akarunk vinni. Ezen a ponton kicsit olyan a játék, mint a Counter-Strike, csak itt nem kell törődnünk az összeggel, csupán fel kell kapkodnunk, ami az asztalon és körülötte van, és az a miénk. Egyszerre egy kisebb, illetve egy nagyobb fegyvert, gyógyító csomagot, gyógyszert, töltényt, és valamilyen eldobható tárgyat vihetünk magunkkal. Nincs olyan, hogy magunkra aggatunk egy komplett arzenált, meg ezer kétszáz HP erősségű páncélt. Megesik viszont, hogy a pályán találhatunk elhagyatott fegyvereket (például egy második pisztolyt), egészségügyi csomagokat, miegymást - érdemes lesz figyelni! Az aktuális játék előtt kiválasztható karakterek között nincs lényeges különbség, legalábbis ami a képességeket illeti. Az eredeti játékban minden karakter (Francis, Zoey, Bill, Louis) csak egyszer választható, tehát nem fordulhat elő az, hogy mind a négyen... hölgyek vagyunk. Van egy olyan érzésem, hogy később azért erre is lesz lehetőség (lehet, hogy nem hivatalos, hanem mod segítségével, de akkor is).
A pályák felépítése meglehetősen lineáris, nagyon kevés alkalommal esik meg, hogy elakadunk, maximum kisebb labirintusos-alagutas részekben, de azokon is hamar túl lehet jutni. Nyilván mindig arra kell menni, amerre megjelenik egy-egy ellenfél. Ha már a zombiknál tartunk, ejtsünk róluk is pár szót. Alapjában véve emberekről van szó ugyebár, csak kicsikét... fertőzöttek, mutálódtak. Erősségük szerint a következőképpen állíthatnám be őket: a Horde lényegében a massza, a gigantikus embertömeg, akik főleg azért veszélyesek, mert egyszerre támadnak. Általában egy pontosan bevitt találat is elegendő nekik (de azért jobb biztosra menni). A Boomer egy nagyobb darab pacák, aki ideiglenes látáskorlátozást tud okozni, ha elég közel jön hozzánk - igyekezzünk a lehető legtávolabbról lelőni. A Hunter nagyban hasonlít a HL2-ben megismert, gyorsan ugró csúnyasághoz, mind mozgás, mind képességek tekintetében. Ha valakit elkap, azt csak egy másik játékos tudja megmenteni, ellenkező esetben a Hunter egészen a halálunkig marcangol. A egy kedves, nagy „nyelvű" lény, aki több méter távolságról is el tud ragadni, és szépen magához vonszol. El is tudja „gázosítani" a karaktereket, amitől elkezdünk köhögni, következésképpen nem működik a játék közbeni kommunikáció. A Tank egy bivalyerős és nagydarab ellenfél, akit már eléggé nehézkes megölni. Afféle Hulk, de nem annyira veszélyes, mint a Witch. A Witch ugyanis az egyik legfőbb zombi, akiből maximum 1-2 darab van adott küldetésben - viszont képes egyetlen ütéssel halált okozni.
A poén ott kezdődik, hogy nemcsak túlélők, vagyis emberek lehetünk, hanem akár zombik is. Egészen pontosan némelyik zombit kiválaszthatjuk, és abban a csapatjátékban le kell gyalázni a túlélőket. Ilyen módban lőfegyverünk nincs, de a zombik minden extra tulajdonságát kihasználhatjuk.
Egyszerű, nem túl hosszú, mégis változatos
A Left 4 Dead önmagában alig néhány óra alatt végigvihető, de távolról sem ez a pláne benne. Az egyjátékos mód amolyan ismerkedés az újdonsággal, az igazi nyalánkságot egyértelműen a multiplayer adja, amikor valódi játékosokkal nyomulunk. A játékba épített csevegőrendszer lehetővé teszi, hogy szóban kommunikáljunk mindenkivel, ami bizony nagyon sokszor jól jön majd. Fontos részét képezi a játéknak az AI Director névre keresztelt rendszer, mely lényegében a zombik megjelenését és reakcióit vezérli. Nem fordulhat elő, hogy kétszer ugyanarra a pályára konnektálva ugyanott jelenjenek meg az ellenfelek, tehát nem szkriptek irányítják őket, mint korábbi, hasonló játékoknál. A fejlesztés folyamán csak algoritmusokat határoztak meg a készítők, és az ellenfelek sem mindig ugyanonnan jönnek. Olyan apróságokra is figyeltek, hogy ha például lekapcsoljuk az elemlámpánkat, a zombik később vesznek észre, következésképpen később is támadnak.
Azt persze nem lehetne ráfogni egyik ellenfélre sem, hogy elképesztően okos: de nem is gondolnám, hogy egy hordányi zombiról bármikor is az jutna eszünkbe, hogy „néééézd már, ez de ügyes"! Egyetlen céljuk a pusztítás, hogy megállítsanak és megöljenek. Nincs nagy varázslat, te vagy a célpont, ők jönnek, és te vagy túléled, vagy nem.
Olyasmivel már más játékban is találkozhattunk, hogy ha beindul kicsit az akció, a zene is pörgősebbé válik. Ez most is így van, az viszont egészen jópofa, hogy a zene karakterenként változik. Vagyis ha kicsit távolabb megyünk a többiektől, akik mondjuk még csak tápolják magukat, és te már belenyúlsz az akcióba, máris beindul nálad az adrenalinnövelő muzsika: ez is kellemes, igazi horrorfilm érzetet kelt minden másodpercben.
Újra lesz egy csomó álmatlan éjszakánk
A játék alapötlete kiváló: az ember imád borzongani, kedveljük a látványos megoldásokat és a filmes effektusokat. Ez utóbbiakban is bővelkedik a játék, hiszen több olyan apróságot beépítettek, amiket általában csak valódi mozifilmekben láthatunk: post processing, film grain, a széleken besötétített kép, és így tovább. A hangulat zseniális, és a Valve újra bebizonyította, hogy a grafika nem minden: a játékélmény és az összhatás sokkal jobb, mint néhány olyan játékban, ahol csak a grafikát lehet isteníteni. Amikor kiderült, hogy a Left 4 Dead miatt késik a HL2 Episode 3, sokakkal együtt csalódott voltam kicsit: nem hittem, hogy a zombis őrület ennyire jól is elsülhet. Láss csodát, ma már azt mondom, mennyire jó, hogy itt egy remek játék, amivel simán kihúzzuk az Episode 3-ig. Azzal sajnos nem lehet mit kezdeni, hogy kicsit kevéske a pályák, illetve a választható karakterek száma, de az biztos, hogy előbbi villámgyorsan bővülni fog. Olyannyira, hogy már a demó megjelenések idején sikerült ügyes emberkéknek Counter-Strike és Team Fortress 2 pályákat betenni a játékba, és azonnal lehetett azokon is lövöldözni. Szóval aprításra fel, vétek kihagyni ezt a gyöngyszemet!
