Hirdetés

Legacy - Peter Molyneux következő projektje nagyon más lesz, mint az eddigiek

|

Egy interjú során került szóba Peter Molyneux következő játéka, amit egyelőre még egy konkrét műfajba sem tudott besorolni alkotója.

Hirdetés

A Lionheadtől való távozása óta a nem túl sikeres Godus után Peter Molyneux kiadta a The Trail című, kevésbé ambiciózus, de így is egészen érdekes mobiljátékát, azóta pedig ismét új projektbe fogott. A Legacyról viszont ezúttal bölcsen nem árult el sokat az ígéreteiről elhíresül dizájner.

Az új játék a Glixelnek adott interjújában került szóba, ahol beszélt azokról a bizonyos be nem tartott ígéretekről is, de a készülő Legacy kapcsán is érdekes gondolatai voltak.

"(...) hasonlóan az első játékomhoz, a Popouloshoz. Ha van egy ötletem, ebben a projektben is könnyen kipróbálhatom, hogy működik-e. Ma reggel egy szállodában voltam, éppen reggeliztem és programoztam a Legacyt, mikor támadt egy ötletem. Egy órával később már játszható formában ki is tudtam próbálni."

A játék témáját, vagy az esetleges feature-öket illetően Molyneux inkább nem nyilatkozott, látszólag tanulva korábbi PR-fiaskóiból.

"Úgy hinném, hiba lenne róla beszélni. Annyit viszont talán mondhatok, hogy nagyon más lesz. Az egyik dolog, amire büszke vagyok, az, hogy milyen sok különböző műfajban kipróbáltam magam. Ebben a pillanatban viszont nehéz lenne megmondani, melyik műfajba tartozik a Legacy."

A játék sorsa még olyannyira bizonytalan, hogy még azt sem tudta megmondani a Black & White és a Fable sorozatok alkotója, hogy mobilra, vagy esetleg más platformra szeretné kiadni az egyelőre PC-n tesztelt játékot. Annyit viszont elárult, hogy a rugalmasság kedvéért megéri a fejlesztés korai szakaszában bármilyen platformtól függetlenül gondolkodni és dolgozni. Így csapata, a 22Cans legújabb játékával kapcsolatos részletekre még várnunk kell.

Mit gondoltok, sikerül helyreállítania hírnevét független fejlesztőként Molyneux-nek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)