Hirdetés

Légi úton menekítik a játékfejlesztőket Oroszországból

|

Nem akarnak Ukrajnába menni, hogy meghaljanak a háborúban.

Hirdetés

Aki követi a világpolitika eseményeit, az bizonyára értesült róla, hogy miután az Ukrajna ellen vívott háborúja nem a tervek szerint halad, Vlagyimir Putyin orosz elnök a közelmúltban részleges mozgósítást rendelt el, ami mintegy 300 ezer főt érint. Ennek hatására a 18-50 éves, azaz hadköteles férfiak tömegei igyekeznek elhagyni az országot, attól tartva, hogy nekik is kézbesítik a behívólevelet.

Vannak persze kivételezett csoportok, mint a casus belliként megfogalmazott narratíva felépítésében és fenntartásában kulcsszerepet játszó propagandisták, valamint a pénzügyi és az IT-szektorokban dolgozó szakemberek, de utóbbiak közül is csak azok érezhetik magukat (most még) biztonságban, akiknek a munkáltatója felkerül a digitális fejlesztésért felelős minisztérium listájára, és emellett felső fokú, szakirányú végzettséggel rendelkeznek.

Márpedig a játékiparban nagyon sokan dolgoznak úgy, hogy papírjuk nincs, csak gyakorlati tudásuk.

Hirdetés

Kommerszant beszámolója alapján emiatt az érintett cégek nem várnak és nem kockáztatnak, hanem elkezdték kimenekíteni a fejlesztőket. Egy meg nem nevezett stúdió például charterjáratot bérelt, amellyel körülbelül 100 férfi munkatársa és családtagjaik távozhattak az országból. És mint azt a lap forrásai megerősítették, nem elszigetelt esetről van szó. Egyikük úgy fogalmazott, hogy a teljes iparágon eluralkodott a pánik, minden vezető, művész, játéktervező, tehát körülbelül az emberállomány kétharmada veszélyben van.

Most már azok se maradnának, akik az Ukrajna megtámadását követő hetekben még nem akarták elhagyni hazájukat, dacára annak, hogy munkáltatójuk kivonult Oroszországból.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)