Hirdetés

LEGO Bricktales teszt - határtalan kreativitás

|

Időtlen idők óta nem kaptunk ennyire ötletes, egyedi LEGO-játékot, és ehhez csak a LEGO lényegéhez kellett visszatérni.

Hirdetés

Hosszú ideje hozzá kellett szoknunk ahhoz, hogy bár a különböző népszerű franchise-okra épülő LEGO-videojátékok nagyon szórakoztatóak, sőt immár meglehetősen látványosak is, a kreativitás nem igazán köszön vissza bennük. Sőt, a LEGO esszenciája, az építkezés igazából csak alibi ezekben a címekben, amikor "építeni" kell bennük, akkor csak lenyomva tartunk egy gombot, és magától összeáll a továbbhaladáshoz szükséges eszköz. Nos, a LEGO Bricktales abszolút nem ezt az irányt képviseli, és így lett az utóbbi évek legizgalmasabb és legkülönlegesebb LEGO-címe.

Itt ugyanis minden a valódi építésről szól, ami nem is akkora csoda annak tükrében, hogy a fejlesztésért a ClockStone volt felelős, az a stúdió, amelyiknek a 2011-es Bridge Constructort is köszönhettük. Bár van saját sztorija, és egészen okosan felépített narratív vonalon vezeti végig a játékost a LEGO Bricktales, miközben olyan klasszikus LEGO-helyszíneket járunk be, mint a például a dzsungel, vagy a kalózok világa, a kastélyos-lovagos környezet, vagy épp a múmiákat rejtő egyiptomi piramisok, a játék mégsem a történetre helyezi a fókuszt. 

Hirdetés

Nincs helyes megoldás

Itt tényleg minden az építésről és arról a kreatív szabadságról szól, amit akkor érez az ember, ha nem útmutató alapján pakol össze egy monumentális LEGO-szettet, hanem saját fantáziájára hagyatkozik, és ő álmodja meg azt, ami végül összeáll a kis építőelemekből. Erre a kreativitásra lesz szükségünk a továbbhaladáshoz a játékban is. Gyakorlatilag két lépésenként bele fogunk futni valamiféle puzzle-be, egy olyan feladványba, amit egy konkrét LEGO kreáció elkészítésével lehet megoldani.

A ClockStone nem hazudtolta meg önmagát, rögtön hidak "ácsolásával" fogunk kezdeni, melyeknek tényleg stabilnak kell lenniük, nem dőlhetnek össze a súlyunk alatt. Később egy halom más építményt és járművet is össze kell raknunk a rendelkezésünkre álló LEGO-elemekből, de nagyon fontos kiemelni, hogy

sosincs helyes megfejtés, bárhogy elkészíthető az adott LEGO-építmény, amíg betölti a funkcióját.

Az említett hidak nem dőlhetnek össze, de mikor mondjuk egy helikopter összelegózása lesz a feladatunk, arra is ügyelnünk kell, hogy hová kerül a légijármű súlypontja, és felszállás után nem borul-e fel véletlenül. Hosszasan lehetne sorolni a különféle ötletes feladatokat, de épp ezek felfedezése, kitapasztalása a legnagyobb móka a játékban, így még csak véletlenül sem rontanánk el az örömötöket. 

Gyermeki örömök

A felfedezés pazar élménye és a végtelenül szórakoztató építés mellett az is megtalálja a számítását, akik babázni szeretni kis LEGO-figurájával. Kvázi mellékküldetések teljesítésével, ládák megtalálásával szerezhetünk például banánokat, amiket be tudunk váltani minifigura-tartozékokra, kis hősünk így kaphat új gúnyát, arcot, miegyebet. Ez abszolút csak zárójeles része a LEGO Bricktalesnek, de fontos megemlíteni, hogy ezen a téren sem hanyagolták el a kor igényeit az alkotók.

Maga a látvány egyébként leginkább letisztultnak mondható, az egyes pályarészek tulajdonképpen szépen kidolgozott LEGO diorámák, melyek megalkotása során nem sajnálták az időt a részletek megmunkálására sem.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Tényleges negatívum talán csak a kezelhetőség terén érhető tetten. Olykor nem túlzottan kényelmes kontrollerrel a helyére varázsolni az adott LEGO-elemeket, itt nem ártott volna talán picivel több rásegítés, jobban is érzékelhette volna a játék, hol illenek össze az elemek, így hol lenne értelme összepasszintani őket. Abszolút nem menthetetlen a helyzet, ez tényleg csak kényelmi szempont, ahogy az is, hogy picit unalmas folyton egyesével elővenni az újabb és újabb elemeket, ha sok hasonlót szeretnénk egymás mellé rakni.

A LEGO Bricktalesben az a legcsodálatosabb, hogy nem talál fel semmit sem újra, mindössze visszatér ahhoz a korszakhoz, mikor még videojátékos fronton is minden az építésről, a gyermeki ötletelésről szólt a külsős franchise-okra támaszkodó alkotások helyett.

Csak remélni tudjuk, hogy ez tényleg egy új kezdet, és bár azt sosem kívánnánk, hogy engedjék el a Star Wars, DC Comics, Marvel vagy épp Ninjago adaptációkat, örülnénk több olyan címnek is, mint amilyen a LEGO Bricktales. Igény, az bizony volna rá.

LEGO Bricktales
A LEGO Bricktales a legjobb dolog, ami videojátékos téren az utóbbi időben a LEGO-val történhetett.
Ami tetszett
  • ötletes feladványok, végtelen kreativitás
  • megnyerő, letisztult látvány
  • hamisítatlan LEGO-élmény
Ami nem tetszett
  • olykor kissé nehézkes az irányítás kontrollerrel
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)