Hirdetés

LEGO City Undercover - megvan a dátum, kooperatívan is játszható lesz

|

A LEGO City Undercovert annak is érdemes kipróbálnia, aki nem rajong a TT Games játékaiért. Most megtudtuk, mikor jön.

Hirdetés

Nem sok játékot teszteltem Wii U-n, de a kevés közül az egyik (vagy az egyetlen, nem is jut eszembe most más) a LEGO City Undercover volt. Nintendo konzolt nyilván elsősorban a kiadó saját játékai miatt érdemes venni, de ennél azért megremegett a kezem. A nyílt világ, a hangulat, a poénok egyaránt jól lettek eltalálva, és míg a Harry Potter, Star Wars, Indiana Jones és más filmek adaptációiba beleuntam, ezt végig élveztem.

Szerencsére addig vártam a vásárlással (esküszöm, én minden héten rászántam magam), hogy a Warner Bros. bejelentette a PC-s, PS4-es, Xbox One-os és switches változatokat. Azt még nem tudni, miben térnek el a Wii U-s eredetitől, csak az biztos, hogy a sztori és alapvetően a játékmenet is ugyanaz marad. Egyedül a GamePad hiányára kellett megoldást találni, de hogy mit sikerült összehozni, arról a csapat egyelőre nem beszél.

Szerencsére a megjelenési dátumról már igen, így megtudtuk, hogy a játék április 7-étől lesz megvásárolható. Az új előzetes középpontjában a főszereplő, Chase McCain áll, akinek a névhasonlóság ellenére nincs köze John McClane-hez, sem az amerikai szenátor John McCainhez.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)