Hirdetés

Jön az első játék, aminek dobozos változata is helyet foglal a Switchen

|

Eddig úgy volt, hogy aki dobozosan vesz meg egy Switch játékot, annak nem kell aggódnia, hogy elveszi a helyet a szűk belső tárolón. Most úgy tűnik, ez nem minden esetben igaz.

Hirdetés

Egyre inkább valószínű, hogy elkerülhetetlen lesz az SD kártya vásárlás a Nintendo Switch tulajoknak. A 32 GB-os tárhelyen nagyon kevés játék fér el, és ez persze kiküszöbölhető azzal, ha valaki nem digitálisan vásárol - legalábbis azon játékok esetében, amik eddig megjelentek.

A GoNintendo által közzétett képek szerint a LEGO City Undercover dobozán az szerepel, hogy a futtatáshoz szükség van legfeljebb 13 GB adat letöltésére. Lehet, hogy kevés volt a Nintendo kártyák 32 GB-os kapacitása, de az okot egyelőre nem tudni. 

Ha ebből tendencia válik, a Nintendónak lépnie kell. A jelenleg elérhető legnagyobb kapacitású SD kártya 256 GB-os, ami bőven elég lehet (valószínűleg egy 120-as is), viszont akkor is extra kiadást jelent, amit nehéz megemészteni úgy, hogy a Switchhez alapból semmilyen játék nem jár, arra mindenképp külön kell költeni a konzol árának kifizetése után.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)