Hirdetés

Lehúzta a rolót egy Forma-1-es játék, de nem fogjuk siratni

|

Az F1 Delta Time az autóversenyzés egyik legnépszerűbb sorozatából próbált NFT-alapú játékot csinálni, de nem volt hosszúéletű a kezdeményezés.

Hirdetés

Továbbra is nagy az ellenállás a játékosok részéről az NFT-alapú játékok irányába, így azok a játékok, amiknek szerves része a blokklánc, illetve a kereskedésre kitalált játékbeli tárgyak, általában csak a technológiára fogékony, így kisebb közönségre számíthatnak.

Egy ilyen kezdeményezés, a Forma-1 rajongóit becsábítani igyekvő F1 Delta Time még 2019-ben indult útjára, és hiába járt sokéves csúcson például tavaly a sportág nézettsége, a játék így is hamar érdektelenségbe fulladt, ezt követően pedig a múlt hónapban le is állt.

Hirdetés

A játékot az az Animoca Brands indította útjára, aminek a befektetői között a Ubisoftot is megtaláljuk, és sok más autóversenyzős NFT-játékot is üzemeltet, az őket összekapcsoló kripto-hálózattal, a REVV-vel együtt. A játék működésének elve az volt, hogy az NFT-ként adható-vehető (és különböző statisztikákkal bíró) alkatrészekből összeálló autó és pilóta együttese befolyásolja, milyen köridőt érhetünk el a rendkívül egyszerű játékban, ahol a gáz és a fék mellett egy boost gommbal irányíthatták a játékosok autójukat, nagyjából így:

Amellett persze, hogy ütős autót állíthattunk össze belőlük, az egyes játékbeli tárgyakkal kereskedhettünk is volna, amiben persze a profit ígérete is ott van. Volt is olyan NFT-hazárdőr, aki beadta a derekát, és például 2019. legdrágábban gazdát cserélt NFT-je, egy gyémántokkal kirakott gyűjtői autó is az F1 Delta Time-hoz kapcsolódott. Az NFT vásárlója is belátta a kockázatot, amit vállalt, és anno így nyilatkozott a vételről, amire akkor nagyjából száztizenegyezer dollárt érő ethert költött el:

"Gondoltam, oké, ez a játék vagy nagyon népszerű lesz, vagy ez lesz életem legrosszabb vásárlása. Ott ültem, és azt gondoltam, ezért akár egy igazi autót is vehettem volna. És ettől lesz érdekes a történet, végülis."

Nos, a két lehetőség közül az utóbbi bizonyosodott be, az F1 Delta Time népszerűsége ugyanis hamar elillant a rajtja után, csak egy év végi leárazás után kereskedtek nagyobb mennyiségben a játékosok az NFT-ként működő tárgyakkal a rajtot követően a kollekció OpenSea-oldala szerint.

A nem túl nagy érdeklődés miatt valószínűleg a játékot üzemeltető Animoca Brandsnek nem érte meg tovább fizetni a száguldó cirkusz licencéért, ezért március 15-én bejelentették, hogy az F1 Delta Time leáll. Ráadásul nem hagytak sok időt a még aktív játékosaiknak a hír feldolgozására, a játék ugyanis már másnap lehúzta a rolót. Az NFT-k tulajdonosai pedig ugyan nem vesztették el a tárgyaikat, azok tulajdonképpen értéktelenné váltak a játék nélkül, amiben használni lehetett őket. Ezért a készítők más, a REVV ökoszisztémában felhasználható tárgyakat adnak nekik az F1-es autóik és egyéb tartalmaik helyett.

Ezzel együtt az akár befektetésként, akár a játékélmény miatt vásárolt cuccok nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ami a népszerű licenc kapcsán felveti a kérdést, hogy mennyi olyan játék lehet, ami működőképessé teheti ezt az üzleti modellt.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)