Hirdetés

Lelepleződhetett a Starfield gyűjtői kiadásának egyik darabja

|

Aki szerette a valódi Pip-Boy-t, az valószínűleg ezt is imádni fogja.

Hirdetés

Nagyot kell villantania a Bethesda Game Studiosnak ahhoz, hogy a Fallout 76 után visszanyerje a játékosok bizalmát, de a vállalat történelmének egyik legambiciózusabb projektjével, a Starfielddel erre minden lehetősége megvan a csapatnak. Bár a projekt sok tekintetben a régi Bethesda RPG-vonalat viszi tovább, azért lesznek jelentős változtatások is, például a teljesen realisztikus környezet. Korábban úgy jellemezték a játékot, mint egy Han Solo szimulátort, ahol az egész galaxist felfedezhetjük és szórakoztató dolgokat csinálhatunk, ráadásul kétszer annyi dialógusra számíthatunk, mint a Skyrimben.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a Bethesda a gyűjtőknek is szeretne kedveskedni, ugyanis a Starfield subredditen felbukkant egy bejegyzés, amely egy név nélküli Starfield-témájú okosóra képeit vonultatta fel. A feltöltő azt állította, hogy az eszközhöz van használati útmutatója is, ami alapján az óra Bluetooth-on keresztül kapcsolódhat majd az okostelefonokhoz, valamint - és ez a legérdekesebb - ebből kiderül az is, hogy a terméket a The Wand Company gyártja.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Az a brit székhelyű vállalat számos kelléket tervezett már a múltban, többek között ők dolgoztak azokon a Pip-Boy készülékeken is, amiket a Fallout 4 egyes kiadásaiba pakoltak. Az óra egyébként mutatja az időjárást és a páratartalmat is. 

A szemfüles játékosoknak azonban nem lehet újdonság a kinézete, ugyanis 2021 júniusában felbukkant már egy korábbi kulisszák mögötti Starfield-videóban, vagyis a Pip-Boy-hoz hasonlóan a játékban is fontos szerepet kaphat az eszköz, nem csak gyűjtői dísz lesz. (Az alábbi videóban 1:30-tól érdemes figyelni.)

A Starfield a jelenlegi tervek szerint 2022. november 11-én fog megérkezni, Xbox-exkluzív cím lévén  kizárólag PC-re és Xbox Series X|S konzolokra, sőt a kezdettől fogva a Game Pass felhozatalát is bővíti majd a megjelenés napjától.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)