Hirdetés

Lesz egy komoly hátulütője annak, ha csapatban játszod a Redfallt

|

Legalábbis akkor, ha te csatlakozol mások játékához az Arkane Austin vámpíros FPS-ében, és egy másik megkötéssel is számolnod kell.

Hirdetés

Több értelemben is jelentős mérföldkőként tekinthetünk a Redfall 2023-as megjelenésére, ugyanis az austini csapatnál formálódó alkotás lesz az Arkane első játéka, amelyikkel már csak a Microsoft platformjain (PC, Xbox Series X|S) találkozhatunk, és ugyancsak ez az első alkalom a stúdió életében, hogy a kooperatív élmény egy szintre emelkedik az egyjátékossal, mi több, minden bizonnyal meg is előzi azt.

Kevéssel az Xbox & Bethesda Games Showcase nyitányaként látott gameplay bemutatót követően az amerikai IGN elkapta pár mondat erejéig a Redfallt rendező Harvey Smith-t, aki készséggel mesélt a játékbeli előrehaladásról.

Hirdetés

Így derült ki, hogy a többiekkel szemben egyértelmű előnyt élvez a host, vagyis aki a társait játékba invitálja, mivel velük ellentétben a Redfall azt is regisztrálja, hogy mennyit haladt a kampányban. Ezzel szemben azok, akik csatlakoznak, mindössze a zsákmányuknak és a közös vámpírvadászat során elért karakterfejlődésüknek örülhetnek, számukra a történet egy tapodtat sem mozdul előre.

Mindez azt jelenti, hogy újra fel kell oldanunk a segítőtársként teljesített missziókat, amikor egymagukban, vagy egy másik társasággal játszanánk legközelebb, immáron hostként. Smith szerint megtörte volna a cselekmény menetét, ha például szólóban játszva egyszer csak eljutnánk egy olyan küldetésig, amihez kooperatív módban már volt szerencsénk, mert mondjuk a kampány közepén csatlakoztunk máshoz, és emiatt kihagyhatnánk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ahogy említettük, választott vámpírvadászunk megszerzett fegyvere és tapasztalati pontjai, elsajátított különleges képességei viszont nem vesznek el. Ez azért is megnyugtató, mert egy kampány során nem lehet karaktert cserélni, annak a szemszögéből éljük át a sztorit az elejétől a végéig, aki mellett kezdéskor letesszük a garast.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)