Hirdetés

Lichdom: Battlemage teszt - mágus, fegyverek nélkül

|

Varázslós, szerepjátékos FPS a CryEngine 3 erejével - a Lichdom: Battlemage-ben egyetlen fegyverünk a mágia, baltákat legfeljebb ellenfeleknél láthatunk.

Hirdetés

Vajon hány ember álmodozik a Földön arról, hogy egyszer majd két karjával a gonosz hadseregére pusztulást hozó mágussá válik, akihez képest a villámokat szóró Palpatine császár egy elsőéves Harry Potter-imitátor? Fogalmunk sincs, de a Xaviant jóvoltából most átélhetjük mindezt, és bár nem ez lesz az a játék, amit húsz év múlva könnyes szemmel emlegetünk majd az otthonunkat rendben tartó robotlakájnak, azért debütáló csapathoz képest derék munkáról beszélhetünk. Úgyhogy ne is nagyon szaporítsuk a szót, hanem lássuk, milyen mágiával próbálnak hatni ránk az első játékukat villantó fejlesztők.

Az ortodox tematika mentén kezdjük rögvest a sztorival, amit nem vittek túlzásba, főleg az animációt illetően, hiszen egyfajta állóképes minimál ismertetőt kapunk, amiből kiderül, hogy éppen karakterünk testvérére próbálunk ráaggatni egy csodás nyakéket, amikor bejön az ajtón a Nagyhatalmú úr és derék verőembere. És persze, hogy pont azt a nyamvadt nyakláncot nézi ki a lányának, amit baromira nem szeretnénk neki eladni, erre elszabadulnak az indulatok, és néhány „Add ide!”, „Ezt ugyan meg nem kapod!” után Nagyhatalmú úr és derék verőembere nyakláncostól, testvérestől távoznak a zord kinti világba.

Minket ez annyira letaglóz, hogy hirtelen bele is halunk a dologba, de szerencsére jön a Roth nevű titokzatos figura, aki minden korban jobbá akarta tenni a világot, csak valahogy soha nem sikerült neki. Hamarost beolt minket némi bűbájjal, és kezdetét veheti a kaland villámok, tüzek, paraziták és rengeteg ellenlábas részvételével, miközben megpróbálunk elégtételt venni azokon, akik valójában csak egy nyakláncot szerettek volna vásárolni tőlünk. Fura világ ez.

Lángoló ököl

Talán senki nem veszi spoilernek, ha eláruljuk: a játék sokkal inkább virtuális fegyvereket nélkülöző öldöklő FPS, semmint mágusos-karakterfejlesztős RPG, de azért ilyen elemekből is van bőven. Valahogy úgy tudnánk leírni az egészet, mintha a Skyrimet próbálnánk elképzelni, csak nincs egy árva szúró-, vágó- vagy lőfegyverünk sem, helyette azonban vannak csodálatos varázslataink, melyek legalább akkora kárt tudnak tenni ellenfeleinkben, mint egy kétkezes harci balta. Ebből pedig már sejthető, hogy a játék egyik részét a varázslatok megtanulása és fejlesztése adja; nem kell összetett dolgokra gondolni, mert összesen hatféle elem (a játékban: sigil) adott, ezeket lehet majd egyre durvábbá tenni. Egyszerre három elem lehet aktív, és akár még ötletesnek is nevezhetjük a koncepciót, hiszen az olyan triviális dolgok mellett, mint a tűz, a jég, a villámlás (már megint egy kis Star Wars) találhatunk még telekinézist, rontást (igazából egyfajta fertőzés) és delíriumot, melyekből egyértelműen ez legutóbbi az igazán szimpatikus, ám felfedezését inkább rátok (és Mocsyra) bízzuk.

A pályákon mindenfelé találhatunk elszórt mágikus alkotóelemeket, ezeket arra tudjuk felhasználni, hogy segítségükkel egyedivé tegyük varázslatainkat – mégpedig craftolással. Ehhez van egy külön felület (mint minden rendes RPG-ben, pedig ez FPS), ám arra már most felhívnánk a figyelmet, hogy megnyitásakor az élet nem áll meg, tehát ha éppen bunkósbottal verik a fejünket, és rájövünk, hogy nem a megfelelő delej van a kezünkben, akkor előbb rázzuk le valahogy az agresszort, mielőtt válogatni kezdünk. Maga a fejlesztés elsőre nem lesz túl átlátható, és simán előfordulhat bárkivel, hogy a korábban jól működő, lángtengert jelentő varázslat átmegy olcsó kínai kis petárdába, mert valamit nem sikerült megfelelően beállítani. Érdemes hát kicsit jobban elmerülni a folyamatban, hiszen ha sikerül megalkotni a halálos kombót, sokkal nagyobb eséllyel indulunk harcba a bossfightok idején, mintha csak úgy egymásra dobálnánk az alkotóelemeket.

Ne törődjél semmivel, irány az egyenes

A Lichdom: Battlemage egyik legszimpatikusabb vonása, hogy száműzi az alkalmi mágusok legnagyobb ellenségét, a manát, ami azt jelenti, hogy egységnyi időn belül annyiszor pörkölünk oda a rohadékoknak, ahányszor csak kedvünk tartja, vagy legalábbis karakterünk gyorsaságából telik. Egyértelmű, hogy a játék a színtiszta akcióra van kihegyezve; nem lesz sok nyugalom, szinte minden harmadik lépésünknél valami olyasmi jön szembe, ami az életünkre tör. Eleinte nem lesz különösebben problémás a likvidálásuk, de ahogy haladunk előre, egyre nehezebbnek tűnhet a feladat, és ha végzetesen megakadni látszunk, biztosan elgondolkodunk azon, hogy esetleg nem megfelelően craftolgattunk akkor, amikor még lehetett.

A Xaviant játéka az útkeresésben megfáradt vagy azt eleve gyűlölő játékosok etalonja, hiszen itt aztán nem lehet eltévedni még akkor sem, ha direkt erre próbálunk gyúrni. Ám ha mégis megtörténne, varázstarisznyánkból egyetlen pillanat alatt előránthatjuk a jégkék sast, amely megmutatja a helyes irányt – de a magam részéről teljesen feleslegesnek tartom. Olykor előfordulhat, hogy van egy-egy beugró vagy valamilyen apróbb kitérő, ahol találhatunk extra cuccokat a fejlődéshez, ezért érdemes is figyelni, de nagy kilengésekre senki ne számítson.

Szakadás a varázstarisznyán

Kétség sem férhet hozzá, hogy ha minden játék legalább olyan szintet ütne meg, mint ez, akkor a világban csak mosolygós arcú gamerek mászkálnának, de természetesen a Lichdom: Battlemage sem mentes a problémáktól. Kezdjük rögvest az ellenfelekkel, akik ugyan jól kigondolt és hiteles karakterek, ám mindössze néhány modell áll belőlük rendelkezésre, és így hamar kiismerjük őket; arról nem is beszélve, hogy csak jönnek, és nem gondolkodnak egy pillanatra sem. Aztán ott van az egyjátékos módra kihegyezett játékmenet, ami csőben futós jellege miatt fokozatosan laposodik, és idővel megunjuk, hogy hiába megyünk, semmi újdonság nem történik. Biztos sokakat fog bosszantani a checkpointrendszer – újra és újra neki kell ugrani ugyanannak a bossfightnak –, mint ahogyan a nehezen átlátható és kiismerhető fejlesztési felület is kedvét szegheti a próbálkozóknak. További problémákat okozhat a CryEngine 3 által előállított grafika, ami hozza ugyan a kötelezőt, cserébe azonban megizzaszthatja a néhány éves konfigurációkat.

Összességében azonban szórakoztató, akcióban dús alkotást tisztelhetünk a játékban, ami egy darabig biztosan leköti a játékost annak ellenére, hogy vannak hibái. De ha a Xaviant elsőre ilyet tudott alkotni, akkor reménykedve várjuk az újabb címeket tőlük.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)