Hirdetés

Life is Strange - késik, de megvan, mikor jön az utolsó rész

|

A Life is Strange befejező epizódjára kell a legtöbbet várnunk, de a Dontnod már most elárulta, mely napot tűzte ki célul, és annak is oka van, hogy miért épp ma jelentette be ezt.

Hirdetés

A Life is Strange megvalósítását tekintve nem lett tökéletes, de aki túllépett a fura szájmozgáson, az az év egyik nagy pozitív meglepetésével találkozhatott. Több mint egymillióan voltak eddig, és ha véget ér az első évad (vagy az egyetlen), biztos sokan pótolják egyben a lemaradást.

Az ötödik, Polarized című epizód megjelenésére, ha minden jól megy, október 20-án kerül sor. Ez egyelőre csak egy bátor ígéret, a fejlesztők igyekeztek hozzátenni, hogy sok minden változhat addig, de keményen dolgoznak rajta, hogy sikerüljön összehozni. A bejelentést azért ma ejtették meg, mert ma van az egyik főszereplő, Max születésnapja.

A negyedik rész július 28-án jelent meg, ami azt jelenti, hogy majdnem három hónap telik el a befejező epizód megjelenéséig, és ez eddig a legtöbb, amit várni kellett. Persze mint mindig, ez is a nagyobb jó érdekében van így. A Dontnod megköszönte az eddigi támogatást, de a jövőbeli tervekről egyelőre nem beszélnek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)