Hirdetés

Lord of the Rings Online - késik a Mordor kiegészítő

|

Ma kellett volna megjelennie ez eddig talán legjobban várt LotRO kiegészítőnek, de Mordor távolabb van, mint gondoltuk.

Hirdetés

Igazán kellemetlen helyzetbe kerültek a Lord of the Rings Online fejlesztői, ugyanis a népszerű MMO szám szerint hatodik kiegészítőjének, vagyis a Mordornak a mai napon kellett volt élesednie. Nos, erre már senki se számítson.

Hirdetés

A fejlesztők elmondása alapján olyan komoly problémák merültek fel, amelyek miatt kénytelenek voltak eltolni a startot. A hiba elvileg abban rejlett, hogy a szörnyek és az NPC-k nem a számukra kijelölt útvonalon mozogtak, vagyis lényegében Középfölde teljes népessége megzavarodott. Ez a bug a korábban megjelent tartalmakat is érintette, tehát az egész LotRO játszhatatlan lett volna, ha ma elindul a Mordor kiegészítő. 

Egyelőre új megjelenési dátummal nem tudtak szolgálni a készítők, de az biztos, hogy komoly hibáról van szó, amit idő lesz tisztességesen kijavítani. A Mordor bővítmény egyébként 40 dollárba kerül, de létezik belőle 130 dolláros Ultimate kiadás is. 

Emlékezzünk Boromir örök érvényű szavaira: "Mordorba nem szokás csak úgy besétálni!". Nos, ez most sem sikerült zökkenőmentesen. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)