Hirdetés

Mafia 3 - nem rasszista, csak realisztikus

|

A Mafia 3 jóval erőszakosabb, mint a korábbi epizódok, ami egyben azt is jelenti, hogy az egyes embercsoportok közti gyűlölet is nagyobb figyelmet kap. De a fejlesztők szerint nem ez a játék központi témája.

Hirdetés

Megjelent a Mafia 3, és hamarosan mi is elmondjuk majd, mit gondolunk az ikonikus sorozat harmadik, a korábbiaktól igencsak eltérő részéről.

Már az első trailerekben is átvágott torkok és lángoló keresztek fogadták a rajongókat, sokan azonnal ki is fejezték nemtetszésüket, mert szerintük a sorozat elszakadt a gyökereitől és sokkal inkább a GTA világa felé nyitott. A fejlesztők ezzel kapcsolatban már korábban is nyilatkoztak, de fontosnak érezték, hogy minden játékosnak külön is kiemeljék a dolgot, ezért mielőtt Lincolnnal nekimennénk a nagyvilágnak, ez a kép fogad minket:

Itt a készítők leírják, hogy New Bordeaux-val (ami ugye New Orleans játékbeli megfelelője) szerették volna hitelesen visszaadni, hogy milyen volt a hangulat a déli államokban a '60-as évek végén. Ahhoz, hogy autentikus legyen a világ, szükség volt arra, hogy a karakterek viselkedése tükrözze az akkori viszonyokat. Azt pedig végképp nem szerették volna, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyják az amerikai történelemnek ez a sötét időszakát, főleg úgy, hogy rasszizmust és a diszkriminációt a mai napig nem sikerült teljesen felszámolni.

Az írók tehát nem nyomták meg erősebben a ceruzát, egyszerűen megpróbálták őszintén visszaadni, milyen volt az élet akkoriban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)