Bizton állítható, hogy felrobbant a világ, amikor 2002-ben a Mafia belépett az életünkbe. Sokunknak ez volt az első olyan játéka, aminél a stáblista végiggördülése után azonnal az újrakezdés felé lendült az egér kurzorja. Hogy mindez így alakult, az nem is csoda, hiszen a megjelenésekor rendkívül csinos játék nem csupán csodás grafikájával, hanem lenyűgöző, irodalmi téren is nagy ívű sztorival gondoskodott arról, hogy örökre beleszeressünk. Az aprólékosan kidolgozott karakterek mind megjelenésükben, mind jellemvonásaikban egyediek voltak, és nem csupán arról volt szó, hogy a jófiúk mennek a rosszak ellen. Miközben haladtunk előre a történetben, mi magunk is éreztük, hogy ennek nem lesz jó vége, de ettől függetlenül a taxisofőrből lett maffiózó Tommy Angelót úgy hajtottuk végzete felé, hogy közben a szívünk facsarodott bele. Mindezek tükrében erősen kérdéses volt, hogy vajon a 2,5-szer már elhasalt Hangar 13 fel tud-e nőni a feladathoz, vagy savat önt a szívünkben élő klasszikus nosztalgikus hangulatú emlékére.
Minden kezdet nehéz
Úgy látszik, mostanában ilyen idők járnak, amikor már önmagában az előzeteshez/teszthez kapott példány aktiválása is összetett tevékenységek végrehajtását jelenti, lásd nemrég megjelent Microsoft Flight Simulator tesztünk vonatkozó fejezetét. Azzal most nem szeretnénk fárasztani senkit, hogy a Steamen kívül még milyen tevékenységek vezettek oda, hogy végre felcsendüljön a hallójáratunkba égett főcímzene, de maradjunk annyiban, nem szabad egy kemény nap után nekikezdeni. Van egy idős vitorlaoktató Szegeden, aki szerint "a pilóta nem azért van, hogy élvezze a repülést", így hát maradjunk abban, hogy a "cikkíró nem azért van, hogy élvezze a játékot", ezért szükségszerűek a nehézségek. A lényeg, hogy mire szeptember vége felé megérkezik a felújított verzió, addigra már csak néhány kattintás lesz az egész.
De félre bú és kesergés, ugorjunk oda, hogy felcsendül a főcímdal, és a vízfelszín felett sikló sirály sziluettje, majd a világítótorony partfala alatt sziklának csapódó és szétfreccsenő hullámok képe. Oh, megannyi édes érzés, ahogy az embernek az elméjébe tódul 2002, a csúcsra járatott Celeron 900 ventillátorának kétségbeesett süvöltése, és az a rengeteg szitkozódás, amit egy-egy értelmetlen elhalálozás okozott. Mit számított akkor, hogy a fejezetek egyre nehezedtek, hogy nincs nyílt világ, és mellékküldetések. Nem csoda hát, hogy az ismerős dallamokat és képsorokat hallva az egyszeri játékos hátán végigfut a hideg, végtagjai libabőrösek lesznek, és izgatottan várja, mit is jelent a Definitive Edition.
Fontos megjegyezni, hogy a preview verzió nem vitt végig a játékon, sőt, még csak az időrendiséget sem követte, sokkal inkább arra szolgált, hogy szűk néhány órában adjon egy kis betekintést, mire is számíthatunk majd, erre pedig teljesen megfelelt.
Annak érdekében azonban, hogy a játékidő némiképpen kitolódjon, a fejlesztőktől független, és egy hozzájuk nagyon is köthető jelenség járult. Történt ugyanis, hogy nagyjából 1,5 órányi játék után elment az áram, és miután visszajött, a játék kiírta, hogy a mentett fájlok nem megfelelőek, ezért törli az összest. Nos, ez legalább annyira jó hír, mint amikor járvány idején rájövünk, hogy délután háromkor bezárt minden, és nincs otthon se kaja, se sör. Nem baj, kezdjük újra, legalább jobban oda tudunk figyelni a részletekre. Aha, egészen addig, mígnem kétórányi taxizás, autózás, és némi lövöldét követően az egyik küldetés sikeres teljesítésével az történik, hogy a játék kitesz az utcára, ahol sötét van, esik az eső, se autók, se emberek nincsenek, és a karakterünk semmire nem reagál. Rendben, "Story restart", és ekkor már ment végig.
A változás állandósága
Ami rögtön fel fog tűnni mindenkinek, aki nekikezd szeptember 25-én vagy ezt követően, hogy a forgatókönyv alapvetően megmaradt, tehát azzal a vendéglátóhelyiséggel indulunk, amivel a klasszikusban is, ahol Tommy elkezdi elregélni egy nyomozónak, hogy mivel is tengette az elmúlt éveket Don Salieri csupaszív emberekből álló csapatában. Ennek megfelelően első körben jön a már ismert bevezető jelenet, amikor főszereplőnk békésen dohányozgatva arra lesz figyelmes, hogy egy ép, és egy meglőtt férfi ugrik a taxijába, és arra ösztökélik, hogy hajtson, mintha nem lenne holnap. Ami egyébként így is van, hiszen ha nem tudják lerázni a Paulie-t és Sam-et üldöző autókat, akkor tényleg nincs holnap, mert néhány golyó örökre elveszi a reggeli ébredés lehetőségét.
Már a korai verzióból is gyorsan kiderült, hogy az alapok, tehát a forgatókönyv, és a helyszínek jellemzően ugyanazok, és a szereplők között sem jelentek meg idegenek, ugyanakkor egyes fejezetek kibővültek még néhány érdekességgel. Ilyen például az, amikor szakadó esőben, éjszaka kell egy farmra menni a barátainkkal, ám Sam megsebesül, és ki kell őt onnan menekíteni. Nos, ennek a felvonásnak a vége egy kicsit fel lett pumpálva. Ugyanúgy mehetünk majd az autóversenyre, lövöldözni a vidéki motelbe, majd üldözni a sárga autót, és ott van a szerelem is, ráadásul valamivel jobban kibontva.
Ami viszont eltér - és ezt bizonyára sérelmezni fogják a 2002-es Mafia szerelmesei -, hogy a szereplők úgy külsőleg, mint tulajdonságaikban teljesen megváltoztak. Mindenki abszolút másként néz ki, mint ahogyan egykor megismertük őket, ami már önmagában problémás, de az, hogy Tommyból például vagány, az autós üldözésekben és fegyverhasználatban is jártas figurát faragtak, nem túl előremutató eljárás. Hiszen az ő karakterének pont az volt a lényege, hogy a jellemfejlődése (ha lehet így nevezni a bűnözővé válást) szépen végigkövethető volt játékosi szemszögből is. Szimpla taxisofőrként semmi köze nem volt az alvilághoz, és tehetetlenül sodródott az események viharában, aztán rájött, tulajdonképpen nem rossz viszonylag könnyedén sok pénzhez jutni, még ha ehhez el is kell tenni valakit láb alól.
A felújított változatban azonban már az autós üldözésnél is magabiztos, talpraesett; majd ő megmutatja, hogy kell az ilyeneket lerázni, ismer néhány trükköt. Don Salieri pedig anno már kinézetre is a mézesmázos, alapvetően atyáskodó, ám abszolút érzelemmentes, hidegvérű keresztapa volt, most azonban egy jóságos nagypapát csináltak belőle. Ami pedig Paulie barátunkat illeti, talán vele bántak el a legjobban, hiszen úgy néz ki, mint a Két Pasi Meg Egy Kicsiben az a hasbeszélő bábú, amit Alan szerzett be valahonnan, és az őrületbe kergette vele Charlie-t.
2020-ban nem szeretnénk meghalni
Nem illetheti kritika a Hangar 13-at azért, mert igyekeztek a jelenkor elvárásaihoz igazítani a Mafia: Definitive Edition tulajdonságait. Gondolunk itt arra, hogy például az oly sokat kárhoztatott autóversenyen akár a hátunkon is pöröghetünk, akkor sem kell újrakezdenünk, ami a klasszikus első részről nem volt elmondható. Egyszerűsödött a navigáció is, már nem nekünk kell állandóan a térképre nézni, hogy hová is szeretnénk menni, hanem a Mafia III-ból ismert GPS és mozgás közbeni útjelző rendszer van segítségünkre.
Abba most ne menjünk bele, hogy mindez hozzátesz az élményhez, vagy elvesz belőle. Úgy az autós részek fizikáján, mint az akcióknál az érezhető, hogy a fejlesztők egy az egyben az imént említett harmadik részt adaptálták. Aki azt játszotta, azonnal rá fog érezni az autóvezetésre, lövöldözésnél pedig a fedezékrendszer sajátosságai köszönnek vissza, leszámítva azt, hogy itt nem kell füttyögni, igaz, ellenfeleink sem sétálnak a fedezékünkhöz, hogy jól elvágjuk a torkukat.
Nem tudni, hogy csak a még nem kész játék tulajdonsága-e, vagy a végleges verzióban is így lesz, de a térképen piros pontokkal jelölt ellenfeleink néha csak az utolsó pillanatban kerültek a minimap felületére, akkor meg már késő volt. Önmagában pedig az egész ráncfelvarrt változat olyan érzetet kelt, mintha valamiért könnyebb lenne, mint jelentős korkülönbséggel rendelkező bátyja. Talán ennek kiküszöbölésére tették a nehézségbe a "klasszikus" opciót, ami elviekben leköveti a 2002-ben megjelent játék jellegzetességeit, de nem vagyunk biztosak abban, hogy azok, akiknek az életkora még nem a kettes számmal kezdődik, nagyon rajonganának ezért. A stílusváltás azon is látszik, ami az autóversenynél jelentkezik, mert ha megelőzünk valakit, vagy nekimegyünk, már jön is a trágárkodás, hiszen 2020-ban már rég nem divat a némaság, és másként nem lehet, csak így. Ja, és van benne motorkerékpár!
Nem lehet minden ugyanolyan szép
Ami mindenképpen a Hangar 13 munkáját dicséri, az a grafika, mert valóban szép, amit Lost Heaven kinézetével műveltek. Ráadásul az egészben a legjobb, hogy simán eltájékozódunk emlékeink alapján is, miközben valóban az egész város megújult. Az is értékelhető, hogy szereplők sokkal többet beszélnek, ami főleg autókázás közben tűnik fel, legalábbis akkor, ha valaki még emlékszik a dialógusokra 18 évvel ezelőttről. Talán a tűzharcok is élvezetesebbek most, hogy már van fedezék, így az ellenfelek nem kiszámítható mozdulatokkal bújnak el és jelennek meg.
Élvezetes az autókázás is, bár abszolút nem korhű, ahogy driftelünk az öreg taxival, és a mindenféle harmincas évek járgányaival, de ezt a második résznél is elengedtük. Jók a hangok, és élettel teli a város, a forgatókönyv pedig már adott volt, azt maximum elrontani lehetne, de talán nem tették.
Amivel viszont baj(om) van, az a korábban már szóvá tett szereplői gárda. Miért kellett a fizimiskájukat átfaragni? Talán a Hangar 13 is érezte, hogy abból palotaforradalom lesz, ha a régi Tommy kinézetével kapjuk a mostanit? Egy olyan Tommyt, aki ha 2020-ban lenne, a Facebook profilképének azt tenné ki, amelyiken egy 25 éves 316i előtt pózol #gengszterkedünk hashtaggel.
Szegény Paulie is megkeserülte, mert nem elég, hogy úgy néz ki, mint egy hasbeszélő bábúja, az egyébként eredetileg jópofán tréfás szinkronja a mostaniban bár idézi a régit, de oly mértékű szellemi letisztultság érzetét kelti az emberben, mintha folyamatosan a cseh kettőt nézné. És végezetül: hatalmas hiba volt lecserélni az eredeti játék zenéit. Akkora, hogy valójában már ezért megérdemelnének egy kövezést, még akkor is, ha ki sem mondták, hogy Jehova. Ezzel pontosan azt vették el, ami folyamatos nosztalgiaérzetet kelthetne azokban, akik megjelenésekor játszottak az első résszel, ugyanis a város és a korhű muzsika kéz a kézben jártak. Nem mintha most nem lenne jó, vagy illő a korszakhoz és a hangulathoz, de akik nem ismerik az eredetit, azoknak mindegy lett volna, hogy azt hallják, nekünk viszont, akik térdig gázolunk a méla múltba révedésben, hatalmas csalódás a tracklist lecserélése.
Gyerekek, vége, pakolunk!
Összegezve mindazt, amit játék közben tapasztaltunk, elmondható, hogy akkorát biztos nem fog szólni, mint 2002-ben, de ezt nem is várja el senki. A Mafia egyszeri és megismételhetetlen, főleg akkor, ha a repetát a Hangar 13-tól várjuk, de ne legyünk gonoszok. Azt viszont a javukra kell írni, hogy az előbb sorolt negatívumok ellenére abszolút játszható és élvezhető a termék - kérdés, hogy a nyílt világú címeken nevelkedett játékos társadalom miként fogad 2020-ban egy ennyire sztoriorientált dolgot, kvázi pórázon vezetett játékmenettel. De reméljük a legjobbakat, és ami biztos, hogy aki sosem játszott az első és a második résszel, annak akár még nagyon jó élmény is lehet, míg mi, akik újszülött korától ismerjük, maradjunk annyiban, hogy ne várjunk csodát, de adjunk neki egy esélyt.
